Főoldali hírek

A XXII. Városi Polgármesterek Randevúját augusztus 25-én Szerencsen rendezte meg a Szféra Európa Kft. A rendezvény keretében – országos internetes szavazás eredményeként – az „Év polgármestere” elismerésben részesült Koncz Ferenc.

Mint elhangzott, Szerencs városvezetője 26 éve szolgálja becsületes, önzetlen munkával a szerencsi közösség érdekeit, 2010 óta polgármesterként is. Egy rendkívül nehéz gazdasági helyzetben lévő település polgárainak a kisváros fejleszthetőségébe, élhetőségébe vetett hitét adta vissza. A városfejlesztésben elért sikereit jól példázza, hogy a 2014-es önkormányzati választásokon újabb öt évre úgy kapott bizalmat, hogy a képviselő-testület valamennyi tagja a támogatottjai közül került ki.

Az „Év alpolgármestere” díjat Bíró Gyula (Budaörs), az „Év jegyzője” díjat Dr. Kovács Gábor (Zalaegerszeg) vehette át.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.