Kultúra - Hagyomány

A Szerencsi Művelődési Központ és a Hegyaljai Alkotók Társulása április 11-én a magyar költészet napja alkalmából tartott ünnepséget a Rákóczi-vár lovagtermében.

Az eseményen bejelentették, hogy Jeney András, a Hegyaljai Alkotók Társulása tagja a XIX. Aquincumi Költőversenyen harmadik helyezést ért el, eredményét bronzzal ékesített babérkoszorúval jutalmazták.Koncz Ferenc polgármester köszöntőjében a magyar nyelv szépségét, gazdagságát emelte ki, majd előadta Gyimóthy Gábor Nyelvlecke című költeményét. József Attila alkotói munkásságára emlékezve dr. Korondi Klára szavalta el a Talán eltűnök hirtelen című művet. Az ünnepség folytatásában a verseket kedvelő gimnazistákból álló Faith Band lépett fel, akik megzenésített műveket adtak elő. A műsor után a Rákóczi-vár Galéria Kávézójába invitálták az érdeklődőket, ahol a Hegyaljai Alkotók Társulásának képzőművész-munkáiból nyílt kiállítás. A megnyitón Schlosserné Báthory Piroska szavalta el Rainer Maria Rilke Te vagy az örökös című művet. A tárlat különlegessége, hogy minden kiállított képet egy-egy vers ihletett. A kiállítás két hétig tekinthető meg a Rákóczi-vár Galéria Kávézójában.  

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.