Közérdekű

Mint az köztudott, a Kormány olyan kérdésekben hirdetett nemzeti konzultációt, amelyek öt témakörben veszélyeztetik Magyarország jövőjét.

A brüsszeli támadások a rezsicsökkentés betiltására, az illegális bevándorlásra, a külföldi befolyásolási kísérletekre, valamint a magyar adócsökkentésekre és munkahelyteremtő programokra irányulnak. Ezeknek a támadásoknak az elhárítására kidolgozott lépéseket új nemzeti politikának nevezi a kormány, ugyanis ez megvédi az országot, a nemzeti érdekeket, az elért eredményeket. A sikeres védekezéshez természetesen szükség van a minél szélesebb körű egyetértésekre, ezért indították el a nemzeti konzultációt. A programmal kapcsolatosan tartottak fórumot Szerencsen.

Koncz Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket – hangsúlyozva a mostani európai irányzat a kereszténységet elfelejteni kívánja – mondta Koncz Ferenc -, nekünk pedig az a dolgunk, hogy megvédjük a keresztény értékeket. Ez a kicsiny nemzet többször védte már meg Európát, az európai értékeket, most újra erre kényszerülünk. Az európai polgárok jogosan várhatják el Európa védelmét. Azt valljuk, a problémát, a betegséget ott helyben kell kezelni, ahol keletkezett.

Koncz Ferenc Szerencs város polgármestere tart beszédet © Fotó: Szerencsi Hírek

A migrációval a problémát nem hozhatjuk ide. A polgármester kihangsúlyozta, hogy ha az Európai Unió alapító atyái ma élnének, akkor a magyar állásponttal azonosulnának. Kiállunk az alapító atyák európai gondolata mellett és ebben támogatjuk a kormányt. Pogácsás Tibor a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára részletesen világított rá az öt veszélyforrásra. Hangsúlyozta, elkötelezettek abban a kérdésben, hogy hazánknak joga van meghatároznia az energiák árát, Brüsszel nem szabhatja meg a rezsi mértékét, nem vájkálhat a magyar állampolgárok zsebében.

Az illegális bevándorlás kapcsán megjegyezte, hogy már érzékelhető a megingás, a fordulat pl. Németországban és Olaszországban, ám a brüsszeli központban még jócskán akadnak támogatói. Az önvédelmünk újabb eszközzel, az idegenrendészeti őrizettel bővült. A Kormány úgy véli, hogy őrizetben kell tartani a kérelmet benyújtó migránsokat az ügyük jogerős elbírálásáig. Európában egyre többen osztják a magyarok véleményét, egyre többen támogatják a menekülttáborok létrehozását – a magyar javaslatnak megfelelően.

Pogácsás Tibor a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára tart beszédet © Fotó: Szerencsi Hírek

A határvédelem kapcsán az államtitkár megjegyezte, hogy a Magyarország határaira nehezedő nyomás csökkenésére nem lehet számítani az elkövetkezendő években, itt kiemelt fontosságú nemzetbiztonsági ügyről van szó, hiszen mindennél előbbre való a magyar emberek biztonsága. A fórumon szóba került, hogy az ország politikáját olyan hálózatok próbálják befolyásolni, amelyek külföldi pénzekkel dolgoznak rejtetten és szervezetten, ezért akar átláthatóságot a Kormány, nem hagyja, hogy a magyarok helyett a nemzetközi tőkének legyen hatalma hazánkban.

Brüsszel szándékai közül az egyik, hogy megkísérelje magához húzni a gazdaságszervezési – irányítási jogosítványokat – új területeken. Ez azzal járna, hogy nem kímélné a magyar adószabályokat, ebből következik, hogy a sikeres magyar adórendszert meg kell védeni. Uniós támadások alatt állnak a munkahelyvédelmi támogatások, amelyek védelme érdekében ugyancsak szervezetten kell fellépni – mondta az államtitkár hozzátéve, hogy az ország a 2016-ra kitűzött gazdaságpolitikai céljait elérte, a magyar modell működik.

SfL

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.