Nyiri Tibor polgármester, április 17-én rendkívüli közleményben adott tájékoztatást arról, hogy Magyarország Kormánya felhatalmazta a polgármestereket, hogy a országos hatályú kijárási korlátozásról szóló rendeletben foglaltaktól szigorúbb szabályokat állapítsanak meg a településük vonatkozásában.

Az elmúlt hetekben Szerencs polgármestereként határozatokat hoztam, intézkedéseket tettem a koronavírus-járvány terjedésének lassítására, a lakosság egészségének a megőrzése érdekében. Erről a napi munkáról folyamatosan, naprakészen tájékoztatom városunk lakóit, mert meggyőződésem, hogy ebben a küzdelemben is csak együtt lehetünk hatékonya.

Jelentkezzen Ön is a Szerencsi Vállalkozók Adatbázisába! Szerencs Város Önkormányzata számára fontos a kapcsolattartás a helyi vállalkozásokkal, ezért rendszeres időközönként szervez olyan programokat, amelyekre a Szerencsen tevékenykedő cégeket, egyéni vállalkozókat hívja és várja (fórumok, előadások, vállalkozói köszöntés, stb.), valamint e-mailben juttat el programajánlókat, figyelemfelhívásokat, hasznos információkat azoknak, akik korábban rendelkezésre bocsátották e-mail címüket.

Minden év januárjában a Szerencsi Polgármesteri Hivatal összeállítja a város eseménynaptárát, amelyben az önkormányzati intézmények programjai mellett helyet kapnak az iskolák rendezvényei, az egyházak, civil szervezetek eseményei, sőt a magánkezdeményezésű közösségi programok is.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. értesíti a lakosságot, hogy a kidobott fenyőfák begyűjtését egészen a hónap végéig végzi.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.