Ajánló

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg augusztus utolsó hétvégéjén az Országos Csokoládé Fesztivált Szerencsen. A részletekről és az újdonságokról augusztus 21-én tartott sajtótájékoztatót a Turisztikai Központban Nyiri Tibor polgármester, Csider Andor, a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója, a fesztivál főszervezője, Csejoszkiné Szabó Annamária a Szerencsi Tankerület képviseletében és Dr. Takács István, a Szerencsi Bonbon kft. ügyvezető igazgatója.

A kísérő programok már augusztus 23-án, csütörtökön elkezdődnek. Ezen a napon a Szerencsi Tankerület Művészeti Fesztivált rendez a várkertben, melyen a Tankerülethez tartozó iskolák tehetséges diákjai adnak műsort, és főzőverseny is lesz.

Este a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes: Ember az embertelenségben című táncjátékát tekintheti meg a közönség a Kulcsár Anita Sportcsarnokban. A zenés, táncos produkció azok előtt tiszteleg, akik életüket adták a hazájukért, családjukért, embertársaikért és nem utolsó sorban azért, hogy gyermekeik jobb világban éljenek.

Hosszú évek után idén nagykoncertet ad Szerencsen a Neoton Família együttes, akik a várkert Bástya színpadán lépnek fel csütörtökön este. A pénteki nap hagyományosan a koncerteké, az ország legnépszerűbb együtteseinek fellépésével: itt lesz többek között az Anna and the Barbies, a Wellhello, a Children Of Distance, valamint Majka és Curtis. A pénteket diszkó zárja, ahol Missh, Burai, Lil G x Nemazalány, Animal Cannibals, Young G szolgáltatja a műsort.

XI. Országos Csokoládé fesztivál sajtótájékoztatója a szerencsi Turisztikai Központban © Fotó: Szerencsi Hírek

A szombati megnyitó felvonuláson mazsorettek, népi együttesek és fúvósok mellett katonazenekar és katonai díszelgő egység is részt vesz, Gombóc Artúrral és a gyermekek kedvenc mesefiguráival együtt. A rendezvényt Dr. Bognár Lajos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, és Nyiri Tibor, Szerencs polgármestere nyitja meg. Ezt követően a Bolyai János Katolikus Általános Iskola aulájában veszi kezdetét a szakmai program, melynek témája a 95 éves szerencsi csokoládégyártás története. A rendezvény díszvendége a Nestlé Hungária Kft.

A családok évére tekintettel nagyon sok gyerekprogram várja az ide látogatókat. A fesztivál ideje alatt a Kulcsár Anita Sportcsarnokot játékcsarnokká alakítják majd, ahol különféle játékokkal, kézműves foglalkozásokkal tudnak kikapcsolódást nyújtani a legkisebbeknek. A várkert területén ügyességüket is próbára tehetik a csokoládé-kalandparkban, valamint ugrálóvár és vidámpark is gondoskodik a felhőtlen szórakozásról. Kifejezetten gyerekeknek szánt meseszínház, bábszínház is lesz, például Süsü, a Sárkány vagy Panna a pöttöm, de a nagyszínpadokon is várják koncertek a kicsiket. Ezen kívül a tavalyi év nagy sikerére való tekintettel idén is lesz mini állatkert.

A pénteki, szombati és vasárnapi napon is rengeteg kísérőrendezvény színesíti a fesztivált. A rendőrség információs sátránál a „Házhoz megyünk” projekt keretében ingyenesen lehet regisztráltatni a kerékpárokat a Kossuth téren.
A Rákóczi-vár bejáratánál a Magyar Honvédség tart díszelgő és harcászati bemutatót. A Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda standjánál katonai toborzást tartanak és katonai gépjárműveket is megtekinthetnek a fesztiválra látogatók. Ezen kívül jelen lesz a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, és a rendőrség baleset-megelőzési szekciója, akik különféle bemutatókkal szórakoztatják a kicsiket és a nagyokat.

X. Országos Csokoládé fesztivál a szerencsi Rákóczi-vár területén © Fotó: Szerencsi Hírek

Negyedik alkalommal rendezik meg a Szerencsi Csoki Kupa Sakkversenyt és a Bon-bon Kupa Ultis találkozót a Turisztikai Központban. Szintén ezen a helyszínen láthatóak a csokoládészobrok, retro játékok, régi motorok és fényképezőgépek kiállítása, valamint Kiss Roóz Ilona kerámiái. Jó hír, hogy fesztiválos karszalaggal a belépés díjtalan!

Az édesszájúakat az Árkádban berendezett csokoládébarlang csábítja interaktív csokikészítésre és kóstolásra. Kizárólag a fesztivál ideje alatt elérhető a legújabb szerencsi különlegesség: a klasszikus szerencsi csokoládé hűsítő fagylaltként kínál édes felfrissülést mindenkinek.

A fesztivál azok számára is programokat nyújt, akik nagyobb figyelmet fordítanának egészségük megőrzésére, többek között tanácsadással és szűrővizsgálatokkal segítenek a szakemberek. A Magyar Vöröskereszt véradásra buzdít, szombaton és vasárnap is várják az önkénteseket, akiknek sörrel és természetesen csokoládéval kedveskednek. A tömérdek program mellett vásári forgatag, kézműves árusok, csoki-szökőkút és rengeteg food truck várja a fesztiválozókat, akik kilátogatnak a XI. Országos Csokoládé Fesztiválra.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.