Aktuális

A Nemzeti Összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezést Szerencs város önkormányzata június 4-én, a Szerencsi Országzászlónál.

Az eseményen Nyiri Tibor, a polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármester beszédében elhangzott, hogy a magyar nemzet történelmében voltak olyan komoly megrázkódtatások, melyek a mai napig élnek az emberek szívében. Ilyen tragédia volt a Trianoni békeszerződés megkötése is.

– Egyetlen országgal sem bántak úgy el, mint Magyarországgal 1920-ban, hisz egyetlen olyan állam sincs Európában, ami saját magával van körülvéve. Ma már a határok átjárhatóak, így kölcsönösen tudjuk erősíteni egymást. Amíg születnek magyar gyermekek, és a kultúra fennmarad, addig a magyar nyelv összetartó erejével ez a kis nemzet Európa közepén a határokon belül és azokon túl továbbra is megmarad – hangsúlyozta az alpolgármester.

Ezt követően Koncz Ferenc országgyűlési képviselő osztotta meg gondolatait, aki kiemelte, hogy Trianon azért következhetett be, mert a magyarság akkor nem volt egységes. – Trianon egyik nagy tanulsága, hogy azért történhetett meg, mert a nemzet nem volt egységes. Ezt egy életre az eszünkbe kell vésnünk: ha nem vagyunk egységesek, és nem vagyunk eltökéltek és kitartók, akkor óriási tragédia érhet minket – mondta az országgyűlési képviselő. A megemlékezés koszorúzással ért véget. Az eseményen közreműködtek a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola diákjai, valamint a Művészeti Iskola növendékei.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.