Aktuális

A horgászok nagy örömére hamarosan befejezik a Szerencsi-patak zsilipjének a felújítását, ami az egykori cukorgyári hűtőtavakhoz vezette a vizet. A duzzasztógátként is működő zsilip műszaki állapota az elmúlt évek alatt sokat romlott, így felújítása már időszerű volt.

A hűs vizű Szerencsi-patakon található zsilip az elmúlt időszakban már nagyon rossz állapotban volt. A szigetelése korántsem volt megfelelő, így nem lehetett vele duzzasztani a hűtőtavak vizét. A közelmúltban azonban megkezdték a régi vasszerkezet javítási munkálatait. A zsilip kifogástalan működése a későbbiekben ugyanis elengedhetetlen lesz a cukorgyári hűtőtavak zavartalan vízellátásához. Június 27-én Nyiri Tibor alpolgármester személyesen is megtekintette a zsilipet, Szabó Lászlóné városfejlesztési osztályvezetővel és Tóth Istvánnal, a Szerencsi Városgazda Non-Profit Kft. igazgatójával.

A zsilip mintegy 4 millió forintból újul meg. A zsilip átadásával a szerencsi horgászok egyik régi álma valósul meg. A patak vizével felduzzasztott három kisméretű tó ideális körülményeket biztosít majd a helyi pecások számára. A terület megtisztítását és a zöldnövényzet visszavágását már el is kezdte a Városgazda.

A három kisméretű tó ideális körülményeket biztosít majd a horgászoknak © Fotó: Szerencsi Hírek

Örülnek a horgászok

Honfi László, a Szerencsi Horgász Egyesület vezetője érdeklődésünkre elmondta, nagyon örülnek a zsilip felújításának és annak, hogy az önkormányzat ennek a hosszútávú fejlesztésnek végére ért. – Sokáig vízjogi engedélyeztetések akadályozták a munkát, de úgy néz ki, hogy az év végére birtokba vehetjük a tavakat és ez egy óriási dolog az egyesület életében. Végre lesz egy olyan vizünk, amit saját magunk használhatunk. Ősszel mindenféleképpen szeretnénk halakat telepíteni bele. Ez egy mérföldkő, hogy a városon belül egy ilyen horgásztó birtokosai lehetünk – mondta Honfi László.

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.