Aktuális

Befejeződött a napraforgó és a kukorica betakarítása a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. területein. Dr. Szabó Péter, a cég vezérigazgató-helyettese szerint megfelelő lett az idei évben learatott termény mennyisége.

Napsütéses, enyhén hűvös, de az aratásnak kedvező időben kezdődött a betakarítás a Mezőgazdasági Zrt. kukoricaföldjein. A napraforgó betakarítása szeptember közepén véget ért, ott 3-4 tonna közé tehető a betakarított termény mennyisége.

Nagyon száraz év ellenére a tavaszi és téli félévben elegendő csapadék hullott, aminek köszönhetően a talaj feltöltődött, így a növények a melegebb időszakban fejlődni tudtak. – A tavalyi évben a gabonaárak elfogadhatóak voltak, de a nyári, nyár végi aszály sokat rontott az ígéretesen indult tengeri és napraforgó hozamán. Ez azt eredményezte, hogy a termelők remélt nyeresége, csökkent a szezon végére – mondta el Dr. Szabó Péter a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgató helyettese.

– A termény árak a linolsavas hibrid napraforgó esetében meglehetősen alacsonyak, ott körülbelül 80 ezer forint felé irányulnak az árak, míg a magas olajsavasnál az elmúlt évekhez hasonlóan van egy árprémium, ami 20%-ra tehető – tette hozzá.

A Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. gépei aratás közben. © Fotó: Szerencsi Hírek

A kukorica esetében szintén szórt eredmények figyelhetőek meg, ami a talaj vízellátottságának és a hibridválasztásnak köszönhető. A betakarított tengeri mennyisége idén 8-10 tonnára tehető. – Nagyon száraz éven vagyunk túl, az volt a szerencsénk, hogy a tavaszi és téli félévben elegendő csapadék esett, így a talaj fel tudott töltődni – mondta Szabó Péter.

A szeptemberben betakarított napraforgót tárolják, majd egy kedvezőbb ár esetén értékesítik. A learatott tengeri a tisztítóba, magas víztartalom esetén pedig a szárítóba kerül, végezetül pedig a terménytárolóban kap helyet. Innen az év folyamán takarmányként szolgál a cég állatállománya számára.

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.