Aktuális

Az 1956 október 23-ai eseményekre emlékeztek meg Szerencsen is. Az ünnepi műsor kezdeteként a Kossuth téren, az 1956-os emlékműnél tették tiszteletüket a megemlékezők.

Az eseményen közreműködött a Hegyalja Pedagógus Kórus, valamint Nagy József, aki Márai Sándor: Mennyből az angyal című verséből mondott el egy részletet. Ezt követően az önkormányzat, politikai pártok, intézmények és civil szervezetek képviselői helyeztek el koszorút az emlékműnél.

Az ünnepség a Rákóczi-vár színháztermében folytatódott, ahol Nyiri Tibor polgármester osztotta meg gondolatait. A városvezető hangsúlyozta, hogy a magyarok fellázadtak az erőszak és az elnyomás ellen és kiálltak a szabadságukért. Hozzátette a magyar nép az egész világ tiszteletét kiérdemelte azzal, hogy szembe ment az elnyomó hatalmakkal. A beszédet követően a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola diákjai műsorukban versekkel, táncokkal és énekekkel elevenítették fel az 1956-os eseményeket.

A megemlékezés ifj. Tatay Zoltán sírhelyénél folytatódott, ahol Estók István református lelkész mondott imát az áldozatokért majd Nagy József, Tatay Zoltán egykori barátja méltatta a szerencsi hőst, akit segítség nyújtás közben érte a halálos lövés. Oleár István nyughelyén ért véget a megemlékezések sora, aki szintén a forradalom egyik szerencsi áldozata volt. A Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola ünnepi műsora megtekinthető a Szerencsi Hírek Youtube csatornáján.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.