Aktuális

Maier Cseperke a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola negyedik osztályos tanulója a Kis Sulyom énekegyüttes tagjaként szerepelt a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató műsorban.

Cseperke édesapja Maier Reimond néptáncpedagógus és az abaújszántói táncházban oktat táncot, élő népzene mellett. A család gyakran jár táncházakba, ennek köszönhetően Cseperkét mindig is körbevette a népzene és a néptánc szeretete. A kislány népi hegedűn játszik, és néptáncol. A művészeti iskolában népi éneket és furulyát tanul Száraz Melánia tanárnőnél. 2014-ben Galambvári Sára, Plaszkó Kamilla és a Maier Cseperke alkotta trióból megalakult a Kis Sulyom énekegyüttes.

Maier Cseperke (jobbra) Fotó: Lumidance

A lányok több népzenei versenyen elindultak már. – Meghirdettek a Fölszállott a pávát és gondoltuk, megpróbáljuk, hogy tanuljunk sokat és érezzük jól magunkat! – meséli Cseperke. –Miután a sátoraljaújhelyi selejtezőn túljutottunk, kaptunk egy debreceni mentort, Bárdosi Ildikó személyében, aki sokat segített a felkészülésben – tette hozzá.

Fotó: Lumidance

A páván Zobor vidéki népdalcsokorral indultak. Azért ennek tájegységnek a dalait választották, mert a Vécsey-vásárhelyi néptánc és népdal versenyen ezekkel a dalokkal értek el szép eredményt. A Fölszállott a páva első élő adásos elődöntője után ugyan nem jutottak tovább, de nagyon jól érezték magukat és sok tapasztalatot szereztek. Cseperke jövőbeli terveiről azt mondja, hogy nem szeretne énekes lenni, csak néha énekelgetni, és inkább a zenére, a hegedűre koncentrál.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.