Az egészségügyi dolgozókat köszöntötték Szerencsen

Aktuális

Július 5-én köszöntötték az egészségügyi dolgozókat Szerencsen. 

A Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet udvarán a város képviselői és az intézmény vezetői helyeztek el koszorút dr. Szántó J. Endre és dr. Gőri Lajos egykori szerencsi orvosok emléktáblájánál. Az ünnepség a Rákóczi-vár színháztermében folytatódott, ahol dr. Sütő Szilveszter mondott beszédet, megköszönve az egészségügyben dolgozók egész éves önfeláldozó munkáját, amelyet a betegellátás során végeznek, valamint Semmelweis Ignácra emlékezett . – Semmelweis Ignác a legnagyobb magyar orvosnak tartott zseni, felfedezésével és korszakalkotó felismerésével egy új fejezetet nyitott az orvostudományban és világszerte sokmillió nő, anya és gyermek köszönheti neki az életét – hangzott el.

Az eseményen Koncz Ferenc polgármester beszédében elmondta, hogy Szerencsen az egészségügyi ellátás megfelelően működik, mely köszönhető az egészségügy területén dolgozóknak, majd ezután a városvezető dr. Szántó J. Endre és dr. Gőri Lajos egykori szerencsi orvosokat méltatta. 

Balról jobbra: Tarcaliné Takács Éva, Timár Jánosné, Somogyvári Zsoltné és Lévai Ferencné © Fotó: Szerencsi Hírek

Dr. Bobkó Géza intézményvezető főorvos arról szólt, hogy mit üzen a ma orvosának és az egészségügy dolgozóinak Semmelweis Ignác szellemisége, majd Kossuth Zsuzsanna kitüntetéseket adott át. Emlékplakettet kapott: Timár Jánosné, Somogyvári Zsoltné és Lévai Ferencné. Tarcaliné Takács Éva szintén elismerésben részesült, valamint jutalmazták a Bocskai István Katolikus Gimnázium három diákját: Buzsik Boglárkát, Lipták Leilát és Suga Leventét, akik a Csecsemőgondozási verseny országos döntőjében a második helyezést érték el.

Profáncsik Sándorné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara helyi szervezetének elnöke ismertette, hogy a kamarai díjat idén Szűcs András kapta. Az ünnepségen közreműködött Zöldi Csaba, Kovács Kristóf, felléptek a Szikra tánciskola növendékei, majd az esemény Petró Dalma énekével zárult.