Asztalitenisz

A 2016-17 évi bajnokság őszi utolsó fordulójában – 2016. november 19. szombaton – Debrecenben játszotta mérkőzését az SZVSE NB. II. asztalitenisz csapata.

 

Őszi végeredmény: VI. hely a táblázaton.

Mivel munkahelyi elfoglaltság miatt a 4 fős csapatunk csak 3 fővel tudott kiállni, így a mérkőzésnek nem mi voltunk az esélyesei. A mérkőzés megkezdése előtt - a helyszínen - a csapat bajnoki mérkőzéslap leadásakor derült ki, hogy a hazai csapat legjobbja – sérülés miatt – a játékot nem tudja vállalni. Ekkor már a tartalékos Debreceni csapattal szemben - még három fővel is – legalább a döntetlen reményében léphettünk asztalhoz.

A félidőben a reményünk beigazolódni látszott, mert a két páros és a tíz egyéni mérkőzés lejátszása után 6 : 6 volt az eredmény. A mérkőzés hajráját is mi kezdtük jobban, mivel az utolsó két egyéni mérkőzés befejezése előtt 9 : 7 re mi vezettünk. Ha ebből a két mérkőzésből csak az egyiket megnyerjük, úgy 10 : 8 as győzelemmel térhetünk haza. Nem így történ, mert ekkor az addig sérült elsőszámú hazai játékos becserélésével az utolsó két mérkőzést a hazaiak megnyerték és ezzel döntetlenre mentették a részükről már elveszetnek látszó mérkőzést.

Ezen a „pechesnek” mondható mérkőzésen a „csonka” csapatunk valamennyi játékosát dicséret illeti, mert a nem várt idegenben szerzett egy ponttal – a 2016-2017. évi NB.II. Asztalitenisz Bajnokság „ É-K”csoport őszi fordulójának befejezésével - a tabella 6. helyére emelte az SZVSE asztalitenisz csapatát.

TEVA Debrecen SE I. - Szerencs VSE 9 : 9
Egyéni eredmények: Korály Tibor (3gy/1v), Stadler Tamás (3gy/1v),
Köllő András (2gy/2v).
Páros eredmények: Köllő – Stadler (gy).

Csorba István

 

 

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.