Az SZVSE NB II-es asztalitenisz csapata Egerben vendégszerepelt november 18-án, ahol nagyarányú 15–3-as győzelmet arattunk.

Október 15-én lezajlott az asztalitenisz bajnokság negyedik fordulója, amelyet a Szerencs VSE mindkét csapata hazai környezetben vívott meg.

A közelmúltban választották meg Köllő Andrást a szerencsi asztalitenisz szakosztály vezetőjének, miután Csorba István visszavonult. Az alábbiakban az asztalitenisz jelenéről és jövőbeni céljairól ad jelentést Köllő András.

A Miskolci Egyetem tornacsarnokában rendezték meg 2017. március 4-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei felnőtt férfi és ifjúsági fiú asztalitenisz bajnokságot, ahol az SZVSE felnőtt férfi csapatát Korály Tibor, Stadler Tamás és Köllő András képviselte.

Miskolcon tartották meg január 21-én - a megyei szövetség által rendezett Borsod-Abaúj-Zemplén megyei felnőtt férfi asztalitenisz TOP 12 "A" kvalifikációs  versenyt.

A 2016-17 évi bajnokság őszi utolsó fordulójában – 2016. november 19. szombaton – Debrecenben játszotta mérkőzését az SZVSE NB. II. asztalitenisz csapata.

A bajnokság őszi 8. fordulójában utolsó hazai mérkőzését játszotta november 13-án az SZVSE asztalitenisz csapata a Vásárosnamény Szabadidő SE gárdája ellen.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.