Közel négymilliárd forint felhasználásáról döntött szeptember elején a helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciójára kiírt pályázat keretében az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács.
A támogatásban részesített 39 fejlesztés között szerepel a „Szerencs város környezetbiztonságának a növelése és árvízi veszélyeztetettségének csökkentése” elnevezésű projekt. Szerencs Város Önkormányzata a sikeres, önerő nélküli pályázat eredményeként 100 millió forintot fordíthat többek között a fecskés városrész védelmére 170 méter hosszban vasbeton támfal építésére. Az ondi településrészt is érintő beruházás keretében több mint hétszáz méter hosszúságban történik majd töltésépítés és rendezés, kijavítják, illetve újra cserélik az elhasználódott patakmenti műtárgyakat. A lakosság élet és vagyonbiztonságát javító beruházások kivitelezése a közbeszerzési eljárások miatt várhatóan a jövő évben kezdődik meg.




