Szerencs Város Önkormányzata október 20-án tartotta soron következő testületi ülését. A városatyák az első napirendi pont keretében a 2012. évi belső ellenőrzési ütemtervről, valamint a 2012-2016. esztendőkre vonatkozó stratégiai ellenőrzési terv elfogadásáról döntöttek.
Nyíri Tibor közművelődési tanácsnok ismertetésében tájékoztató hangzott el a város alap-, és középfokú oktatási intézményeiben megvalósuló idegen nyelv-oktatás helyzetéről, majd Koncz Ferenc polgármester számolt be az elmúlt időszak munkahely teremtési tapasztalatairól. Határozat született a helyi kitüntetésekről szóló rendelet, az önkormányzati SzMSz és a Rákóczi Zsigmond Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának a módosításáról. A magasból mentő gépjármű önrészének kifizetési ütemezéséről és a Környezetvédelmi Alap felhasználásáról szintén határoztak a képviselők. Az ülés keretében a Keleti Ipartelepen lévő egyik ingatlan bérbeadásáról és egy garázstelek vételárának a visszafizetéséről is döntöttek, majd az önkormányzat határozatban fejezte ki támogatását egy Szerencsre tervezett üveggyapotgyár létesítése kapcsán.
A kiváló főiskolai és egyetemi hallgatók támogatására beadott pályázatok elbírálásáról és egy cukorgyári terület megvásárlásáról zárt ajtók mögött hozott döntést a testület.
Részletes tudósítást a Szerencsi Hírek november 11-ei lapszámában olvashatnak az érdeklődők.




