Időjárás

A héten sok napsütésre lehet számítani, azonban többfelé várható zápor, zivatar. 

Kedd: A sok napsütés mellett elsősorban a délután második felétől lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és eleinte az ország északi felén, majd nyugaton alakulhat ki zápor, zivatar, néhol hevesebb zivatar is lehet. A délnyugati szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében pedig átmenetileg viharos széllökésekre is számíthatunk. A hőmérséklet délután 28 és 34 fok között alakul. Késő estére 20 és 27 fok közé hűl le a levegő.

Szerda: Kevésbé és erősebben felhős időszakok és területek váltakoznak. Többfelé várható zápor, zivatar; heves zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél délután a Dunántúlon északnyugatira fordul, és megerősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul.

Csütörtök: A gyakran változó felhőzet mellett csak rövidebb napos időszakokra is számítani lehet. Több helyen várható csapadék: nyugaton inkább eső, zápor, keleten jellemzően zápor, zivatar. Az északi szél megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.

Péntek: Északnyugaton néhol, másutt többfelé alakul ki zápor, zivatar. Az északi szél megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

Agrometeorológia: Medárdi, zivataros időjárásra kell számítani

Az előttünk álló héten csütörtök-pénteken egy átmeneti kisebb lehűlés után visszatér a nyári meleg, egyébként pedig maradnak a majdnem mindennapos zivatarok, területi átlagban pedig újabb jelentős mennyiségű csapadék várható. A zivataros időjárás miatt nehéz tervezni a mezőgazdasági munkákat, a betakarítás előtt álló kultúrákban az esős, viharos idő károkat, terméscsökkenést és minőségromlást fog okozni.

forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.