Időjárás

A héten viharos időjárásra lehet számítani. Napközben eső, zápor várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet este -3 és 0 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 10 és 15 fok között alakul.

Hétfő: Északon is megnövekszik a felhőzet, délután már többnyire erősen felhős lesz az ég, a Dunántúlon több helyen, másutt helyenként eső, zápor, a magasabb részeken havas eső, illetve északnyugaton egy-egy zivatar jégdarával előfordulhat. A kezdetben erős, viharos északnyugati szél fokozatosan mérséklődik. A hőmérséklet kora délután 9 és 13, késő este 3 és 8 fok között valószínű.

Kedd: Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb néhol alakulhat ki futó zápor. Az északnyugati, északi szél több helyen megerősödik, az Észak-Dunántúlon délelőtt még viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között alakul.

Szerda: Nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de eleinte a Tiszántúlon néhány órára még kisüthet a nap. Szórványosan várható eső, zápor, délkeleten kicsi a csapadék valószínűsége. A délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul.

Csütörtök: Északnyugat felől lassan csökken a felhőzet, de délkeleten erősen felhős vagy borult maradhat késő délutánig is az ég. Helyenként eshet az eső, illetve a zápor. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

Péntek: Erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. A Dunántúlon az északnyugati, a Dunától keletre a nyugati, délnyugati szelet többfelé kísérik erős széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, de az északkeleti határ közelében kissé hűvösebb lehet.

Szombat: Kezdetben erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd nyugat, délnyugat felől lassanként csökken a felhőzet. Egyre inkább északon, északkeleten lehet csak gyenge eső, zápor, majd ott is fokozatosan megszűnik a csapadék. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, sőt viharos széllökések is lesznek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul.

Vasárnap: Általában gyengén felhős idő várható többórás napsütéssel, csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.