Időjárás

Gomolyfelhős, de többnyire napos idő várható helyenként záporral, egy-egy zivatarral, a hét második felében csapadák már nem várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok körül alakul.

Hétfő: Délelőtt szinte felhőtlen lesz az ég, majd délután nyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk, gomolyfelhők képződnek, de továbbra is a napsütésé lesz a főszerep. Elsősorban a Kisalföldön, az északi hegyekben és északkeleten alakulhatnak ki délutáni záporok, egy-egy zivatar sem kizárt. A nyugatira, délnyugatira forduló szél napközben az Észak-Alföldön, északkeleten megélénkül, zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 29 fok között várható. Késő este általában 16, 21 fok valószínű, de a nagyobb városokban és a Balaton partján kissé enyhébb is lehet az idő.

Kedd: Gomolyfelhős, napos idő várható. Északkeleten, északon szórványosan fordulhat elő zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok körül alakul.

Szerda: A többórás napsütés mellett az ország északi felén erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható, az északi megyékben helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. A délnyugati szél megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű.

Csütörtök: Erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható a több-kevesebb napsütés mellett, és több helyen kell záporra, zivatarra számítani. A déli, majd az északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 29 és 35 fok között várható, de északnyugaton kissé hűvösebb is lehet.

Péntek: Gomolyfelhős, napos idő várható helyenként záporral, egy-egy zivatarral. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.

Szombat: A kevés gomolyfelhő mellett sok napsütésre számíthatunk, csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.

Vasárnap: Gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. A déli szél megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul.

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.