Kézilabda

Bravúros végjátékban nyert Szerencs a november 17-ei kézilabda mérkőzésen. A szerencsi lányok hazai pályán a Miskolci VSC csapatát fogadták.

A mérkőzést egyértelműen a vendégcsapat kezdte jobban, gyors és pontos gólokkal hamar megszerezték a vezetést. A szerencsi lányok az első félidőben sok hibát elkövettek, ami a szünetre egy 5 gólos hátrányt eredményezett. A második félidőben azonban mintha kicserélték volna a szerencsi csapatot, nyoma sem volt a kezdeti nehézségeknek.

A szerencsi lányok folyamatosan behozták a lemaradásukat és a mérkőzés végére már át is vették a vezetést. Az utolsó percekben a csapatok fej-fej mellett haladtak, lehetetlen volt megjósolni a végeredményt. Mind a két csapat erőn felül teljesített. A hajrát azonban a szerencsieknek sikerült jobban elkapni így, ha csak egy góllal is, de sikerült megnyerni a mérkőzést.

A végeredmény Szerencs VSE – Miskolci VSC, 26-25. A szerencsi lányok továbbra is veretlenek.

Katona Krisztina a szerencsiek edzője érdeklődésünkre elmondta, hogy egy igen nehéz mérkőzésen vannak túl. – Az első félidő nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, de a második játékrészben azt kértem a lányoktól, hogy ne az eredményjelző táblát nézzük, ne a kapott gólokat számoljuk, hanem a feladatra és mérkőzésre összpontosítsunk. Úgy gondolom a mérkőzés végére mi jobban megőriztük a higgadtságunkat, ami sokat segített nekünk. Maximálisan gratulálok a Miskolciaknak, mert egy igen erős, fiatal csapat, remekül játszottak.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.