Közélet

A koronavírus-járvány sok szempontból felborított a megszokott hétköznapokat. Március közepe óta a társas érintkezéseket minimálisra kellett csökkenteni, hogy lassítsuk a járvány terjedését. A rendezvények elmaradtak a közösségi terek bezártak. Így a templomok sem fogadták a hívőket, azonban az online térben tovább folytatódtak a szertartások. Az online misék visszanézhetőek a Szerencsi Hírek YouTube oldalán.

Szerencsen a három történelmi egyház miséit a Szerencsi Hírek közösségi oldalán követhették a lelki feltöltődésre vágyók. Az új helyzet mindenkinek nehéz.

– Egyáltalán nem könnyű most nekünk. Az igehirdetés egyik fő jellemvonása az, hogy gyülekezetszerű legyen. Azaz a gyülekezet aktuális helyzetéhez életéhez szóljon. Közösségi életünkre, örömeinkre vagy éppen terheinkre adjon útmutatást. Ne a levegőbe mondott beszéd legyen általános igazságokról, hanem a jelenlévő közösségnek és tagjainak szóljon.

Ez természetesen úgy lehetséges, ha a lelkipásztor ismeri a gyülekezeti tagokat és az egyházközség életének aktualitását. Most viszont a felvételek során a kamerával találkozunk, odaképzeljük mögé a gyülekezetet. Nincs azonnali visszajelzés: egy tágra nyílt szempár, bólogatás, éneklésbe való aktív bekapcsolódás, mosoly vagy legördülő könnycsepp, ami mind jelzés arra, hogy vágyja és meg is érintette Isten igéje.

A belső szoba csendjében töltjük ezeket a napokat. Elképzelhetetlennek tartottuk így a húsvétot, a hétköznapokat, munkánkat, tanévet, istentiszteletet és mindent. Hiszem, hogy Isten áldása mégis rajta van a mindennapjainkon. Beindultak sok helyen a technika segítségével, felvételről vagy élő közvetítéssel az istentiszteletek, reggeli áhítatok. Látjuk, hogy áldás van rajta, sokan várják ezeket az alkalmakat. Így töltöttük a húsvéti ünnepet, így úrvacsoráztunk otthonainkban.

Elképzelhetetlennek tartottuk, mégis hiszem, hogy ezen is Isten áldása rajta volt. És így lesz ez a pünkösdi ünnepünkkel is – mondta el Balázs Pál református lelkipásztor.

(Balázs Pál református lelkipásztor istentiszteletet tart a szerencsi református parókián © Fotó: Szerencsi Hírek)

A görögkatolikus alkalmak sem maradtak el a rendkívüli helyzetben. – Tudjuk, hogy a vírus támadása megváltoztatja mindennapjainkat, aggodalommal tölt el sokunkat, akik családjainkra, szüleinkre gondolunk. Ugyanígy aggódunk egyházközségünk tagjaiért, közösségünkért.

Minden töprengésemben azonban egy evangéliumi részlet megnyugtató szavai adnak vigasztalást. A Feltámadott megjelenik tanítványai előtt és a következő képen köszönti Őket: „Békesség nektek”. Szinte magam előtt látom Krisztus alakját és ez megnyugtat. Ma is ezt közli velünk. Még a vészben is érezzük vigasztaló békéjét, és felhívja figyelmünket arra, hogy ezt az üzenetet egymás felé is közvetítsük.

Ennek, az Isten és ember közötti különleges kapcsolatnak a megjelenése, amikor a találékony technikai eszközökön keresztül otthonainkban követhetjük a templomi szertartásokat. Nagyon nehéz volt a „Feltámadt Krisztust” üres templomban énekelni, de vigasztaljon minket, hogy az imádságunk az Úr előtt egyesül.

Az online szertartások imádkozása alatt is, noha külön-külön otthonainkban, de egy közösség vagyunk – osztotta meg gondolatai Csejoszki Szabolcs görögkatolikus parókus.

(Csejoszki Szabolcs parókus szent liturgiát tart a Szerencsi Görögkatolikus templomban © Fotó: Szerencsi Hírek)

Szarvas Péter római katolikus plébános maga is a veszélyeztetett korosztályhoz tartozik, így ő is szigorúan betartja a korlátozó szabályokat, azonban a hívek nagyon hiányoznak neki is. – Nekem nagyon nehéz megszokni és elfogadni, hogy a hívekkel nincs szinte semmi kapcsolatom.

Üres templomban misézek, nagyon hiányoznak a hívek. A lelkipásztori élet a személyes kapcsolatra, a hívekkel való személyes kontaktusra épül. Ennek a hiányát nagyon nehezen tudom megélni.

(Szarvas Péter esperes szentmisét tart a Szerencsi Kisboldogasszony Római Katolikus templomban © Fotó: Szerencsi Hírek)

A több időt igyekszem olvasással, imádkozással és pihenéssel töltöm, hogy majd újult erővel tudjam a liturgiákat megtartani személyesen, amikor ezt a járványügyi helyzet megengedi – mondta el a plébános. A gyülekezetek tagjai szívesen kapcsolódnak be az online közvetítésekbe és sokan visszanézik az alkalmakat. Így ugyan egymástól távol, de mégis közösen tudnak lelki feltöltődést találni a liturgiák, istentisztelet során.

Az online misék visszanézhetőek a Szerencsi Hírek YouTube oldalán. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.