Közérdekű

Három támogatási kategóriában 20-45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást osztanak ki energiatakarékos hűtő, fagyasztó és mosógép cseréjére az Otthon Melege program novemberben újranyíló fordulójában, mivel a kormány a tavalyi pályázat 600 milliós eredeti keretét idén 2 milliárd forintra emelte - jelentette be október 19-ei sajtótájékoztatón Weingartner Balázs.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára jelezte, hogy pályázni november 5. és 19. között kizárólag elektronikusan lehet majd és az egyes térségekben csak egy adott napon, mindössze 4 órán keresztül lehet majd benyújtani a támogatási kérelmeket. Észak-Magyarországon összesen 233.507.000 forint jut majd támogatásokra. 

Az MTI beszámolója alapján a bejelentések legfontosabb információi:

  • Az Otthon Melege program újabb felvonása a háztartási nagygépek (hűtő, fagyasztó, valamint mosógép) cseréjét teszi lehetővé, amely lépés hozzájárul a rezsiszámlák csökkentéséhez.
  • Összesen országosan 2 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást osztanak ki, ami több mint háromszorosan a tavalyi induló keretösszegnek.
  • Három kategóriát különít el a tárca a program meghirdetésekor. Az A+ kategóriában háztartásonként 20 ezer forintra, az A++-ban 40 ezer forintra, az A+++ kategóriában pedig 45 ezer forint támogatásra lehet pályázni. A tárca számításai szerint attól függően, hogy ezek közül milyen energiaosztályú berendezést választ egy család, évente akár 12-20 ezer forint megtakarítás is elérhető.
  • A pályázati kiírást és útmutatót a szaktárca már közzé is tette a www.hgcs2017.nfsi.hu weboldalon. A pályázatokat régiónként eltérő időpontokban november 5. és 19. között lehet benyújtani, kizárólag elektronikusan, ügyfélkapun a rendelkezési keret kimerüléséig.
  • Amint az alábbi táblázatban látható: a 2 milliárd forintos keretösszeget lakosságarányosan osztották szét az ország egyes térségei (megyék) között és meghatározott napokon délelőtt 10 és délután 14 óra között lehet majd benyújtani a pályázatot (amennyiben a informatikai rendszer bírja majd a várhatóan koncentrált terhelést).

Az Otthon Melege program eddigi eredményei

Weingartner Balázs ismertette, az otthon melege programban mostanáig 10 alprogramot hirdettek meg, ezeknek egy része az épületek energiahatékonyságának javítására, valamint olyan megújuló energiát hasznosító berendezések telepítésére, vásárlására szolgált, amelyekkel az energiafelhasználás csökkenthető. Eddig négy alprogram indult a háztartási nagygépek cseréjére - tette hozzá.

A programmal a kormány eddig több mint 200 ezer háztartás energetikai korszerűsítéséhez járult hozzá, mintegy 30 milliárd forint támogatással. A korszerűsítéseknek évente 260-270 millió kilowattóra lakossági energia-megtakarítás köszönhető, amely nagyjából 95 ezer, átlagos méretű magyar háztartás éves elektromos energiafogyasztása - mondta.

Azt is megjegyezte, hogy az Otthon melege programnak köszönhetően évente, átlagosan 10 milliárd forint rezsiösszeg marad a programban részt vevő magyar családoknál. Ez háztartásonként évente 10 ezer forinttól akár 180 ezer forintig terjedő megtakarítást jelent. Emellett jelentős a környezetkímélő hatása is van, hiszen minden évben 100 ezer tonnával csökken a szén-dioxid-kibocsátás - ismertette az államtitkár.

Forrás: MTI/Portfolio

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.