Kultúra - Hagyomány

Április 11-e a Magyar Költészet Napja. Ebből az alkalomból tartottak ünnepségeket a Szerencsen.

Reggel a Bocskai István Katolikus Gimnázium aulájában Balázs Beáta magyar szakos tanár mondott beszédet és elmondta, hogy a magyar költészet kimeríthetetlen forrás mindazok számára, akik szeretnék megismerni nyelvünket és kultúránkat. Ezt követően a gimnazisták verseket szavaltak és énekeltek.

A Bolyai János Katolikus Általános Iskola diákjai is megemlékeztek az eseményről. Reviczky Beáta könyvtáros József Attila munkásságát méltatta. Ezt követően a Húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódva a tanulók saját locsoló verseiket olvasták fel társaiknak. Az iskola olvasósarkában a diákok által készített szövegtárgyak kerültek kiállításra, amik közül a legkreatívabb majd díjazásban részesül.

A Költészet Napi programokhoz kapcsolódva tartottak kistérségi szavaló versenyt a Szerencsi Városi Könyvtárban, ahol 22 általános iskolás tanuló mutatta meg tehetségét. A diákoknak egy szabadon választott és egy előre meghatározott művet kellett előadni a szakmai zsűrinek. A megmérettetésre Szerencs két általános iskolájából, valamint a környező településekről is érkeztek résztvevők. A legjobban teljesítő nebulók könyvjutalomban részesültek.

A Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskolában szépkiejtései versenty tartottak. Az eseményt Ráczné Váradi Éva igazgató nyitotta meg, majd az alsós diákok számára meghirdetett versenyen próza, vers, és olvasás kategóriában mutatták meg tehetségüket a gyerekek. A megmérettetésre összesen 100 kisdiák érkezett a helyi és a környékbeli általános iskolákból. A legjobban teljesítő tanulók könyvjutalomban részesültek.

 

 

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.