3 piros, 9 sárga és szurkolói szabálysértés az idei év utolsó labdarúgó mérkőzésén

Labdarúgás

2:1-es hazai vereséggel ért véget az idei utolsó megyei I. osztály labdarúgó mérkőzés. A Szerencs VSE ezúttal Bogács Thermálfürdő csapatát fogadta november 26-án a Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelepen.

A kezdeti lelkes hazai játékot az összecsapás végére teljesen megtörte a bíró által a szerencsi játékosoknak kiosztott 9 sárga és 3 piroslap. Ám a szerencsiek megpróbáltatásai ezzel korántsem értek véget. A bíró a 87. percben 1:1 állásnál tizenegyest ítélt meg Bogács csapatának, amit sikeresen be is lőttek, ezzel megszerezve a vezetést.

Tóth István, a Szerencs VSE vezetőedzője a Szerencsi Híreknek adott interjújában kifejtette, hogy a mérkőzésen a bírók döntései jelentősen befolyásolták az összecsapás kimenetelét.

Fotó: Szerencsi Hírek

Az edző a jövőre nézve azonban bizakodó. Fontosnak tartja a felkészülést a tavaszi mérkőzésekre, melyekkel újabb pontokra tehet szert a csapat, és közelebb kerülhetnek a célként kitűzött erős középmezőny eléréséhez. A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igazgatóság fegyelmi bizottsága legutóbbi ülésén két felnőtt bajnoki mérkőzéstől eltiltotta Szegedi Zsoltot, továbbá egy mérkőzéstől Suller Zsoltot és Szentirmai Gergelyt.

A mérkőzésen sajnálatos szurkolói rendbontás is történt. Ennek következménye, hogy a hat soron következő hazai bajnoki mérkőzésére Szerencsnek szövetségi ellenőrt kell fogadnia, és annak költségeit viselnie kell, illetve ezen találkozókon 15 főre kell emelni a rendezői létszámot. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztály labdarúgó bajnokság 16. fordulója után Szerencs VSE a tabella 9. helyére csúszott vissza.