Megye

Február 23-án tartották meg Bekecsen a Télűző és Tavaszváró Mulatságot. A rendezvényen ünnepélyesen átadták a Polgármesteri Hivatal előtt nemrég kialakított teret.

Bodnár László, a település polgármestere elmondta, hogy az új teret pályázati támogatásból, Koncz Ferenc országgyűlési képviselő segítségével sikerült megvalósítaniuk. Az új hely a Találkozások tere nevet kapta. – Szimbolikájában Bekecsen találkozik az Alföld és a hegyvidék – mondta Bodnár László

. Koncz Ferenc országgyűlési képviselő örömét fejezte ki azért, hogy a pályázaton kívül helyi erők összefogásának köszönhetően alakították ki a teret, így mindenkinek benne van a munkája. Majd a további programokhoz jó szórakozást kívánt. Az esemény keretében rendezett gasztroversenyen tizenhárom csapat képviseltette magát kolbásztöltő és forralt bor készítés kategóriában.

Az elkészült ételeket zsűri értékelte. A megmérettetésen első lett „A kolbászok ásza csapat”, második helyen végzett a „Peppa malac” nevet viselő csoport, a harmadik helyet a „Lurkó fanatik” szerezte meg. Az eseményen műsort adtak a helyi óvodások, a továbbiakban pedig Postás József lépett fel.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.