Minden a fejben dől el, avagy a pszichológia missziója

Portré

Klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, sikeres író, egyetemi tanár, akinek előadásait hatalmas érdeklődés kíséri. Dr. Bagdy Emőkével beszélgettünk a pszichológiáról, lelki erőnlétről, hitről, népszerűségről, terveiről.

 

– Szerencsen is zsúfolásig megtelt nézőtér fogadta. Ön szerint miért ilyen nagy az érdeklődés az előadásai iránt?– Meggyőződésem, hogy minden a fejben dől el. Ahhoz hogy a pszichológiai műveltség magasabb legyen, nagyon sokat kell tenni, mert rossz állapotban vagyunk, de mindannyian egészségesek, és boldogok akarunk lenni. Tehát missziója van a pszichológiának. Elhivatott tanár vagyok, és amit tudok, azt úgy adom át, ahogy én hiszek benne. Senkit nem akarok megtéríteni, mindössze megismertetem vele a tényeket, átadom, amit tudok. Elmondom a nagyon bonyolult összefüggéseket, olyan nyelvre lefordítva, hogy az megérthető legyen mindenki számára. Talán ez az, amiért kedvelik az előadásaimat.– Miért fontos a pszichológia?– Az volna a jutalma az életemnek, ha elérhetném, hogy az emberek odafigyelnek a pszichológiára. Ha tudják, hogy milyen hatalmas segítséget kaphatnak tőle. Ha nem mondanák azt: bogaras vagy, ha pszichológushoz fordulsz. A legintelligensebb emberek járnak pszichológushoz. Miért? Azért mert tudják, ha megosztjuk egymással például a nehézségeket, akkor a megosztott teher, fél teher. Azonban nem csak ilyen beszélgető terápiák vannak, hanem nagyon komoly belső átdolgozások is. Kora gyerekkori sérelmek mély lenyomatait tudjuk fölszabadítani, lelki takarításokat végezni. A daganatos betegségek kialakulásában például nagy szerepe van bizonyos olyan érzéseknek, érzelmeknek, amiket magunkba temettünk. József Attilának van a Dunánál című versében az a néhány sor: „..lerakódik, mint a guanó keményen, vastagon. Lelkünkre így ül ez a kor.” Én ezt kicsit átköltöm és azt mondom: sejtjeinkre is így ül rá, mindaz, amit behordunk magunkba. Mentális higiénére, lelki takarításra van szükség. Mi ebben tudunk segíteni.– Előadásaiban sokszor beszél hitről.– Hívő ember vagyok, s a hitet mintegy különleges emberi képességet értékelem. Most ezt nem vallási értelemben mondom, hanem mindannyiunknak van egy képességünk, hogy tudniillik függetlenül a tényektől előrevetítünk valamit, aminek a bekövetkezéséről meg vagyunk győződve. Nem tudjuk, hogy tíz év múlva élünk-e vagy sem, na de hihetem és ez erőt ad. A másik oldal az én hitemben a vallás. Református vagyok, édesapám lelkész volt. Ebben nőttem fel és sziklaszilárd a meggyőződésem. Most éppen Makovecz Imre, a világhírű építész református templomára gyűjtök. Édesapám emlékéért is teszem, még téglajegyeket is árusítok.–  Tudatosan készült erre a pályára?– Nem. Nagyon szerettem a verseket, nagyapám költő volt. Iskolában tanították a hazafias verseit, csak hát mivel Trianon-sirató költő volt, ezért osztályellenségnek kiáltották ki és nemkívánatos személy lett. Ő megszerettette velem a verseket, írogattunk együtt. Hat éves voltam és rímekben beszélgettünk. Eleinte latin-magyar tanárnak készültem, de a származásom miatt nem vettek fel, majd kényszerűségből gyógytornász-képzőbe iratkoztam. Az egy szép korszak volt az életemben. Négy évig dolgoztam ebben a szakmában, és közben egyetemre jelentkezgettem. 1963-ban, amikor Kádár kimondta: „aki nincs ellenünk az velünk van” és a származás szerinti megkülönböztetéstől már eltekinthetünk, abban az évben felvettek a pszichológia szakra.– Rengeteg előadást tart, és közben klinikai pszichológusként is dolgozik. Bizonyára sok olvasót érdekelhet, hogy telik egy átlagos napja?– Általában reggel hat, legkésőbb hét órakor kelek. Van egy kis mozgásprogramom, reggelizem és utamra indulok. Rendelek klinikán, terápiás munkát végzek, tanítok, utazom, előadásokat tartok. Nagyon sok feladatom van egyházi körökben, az egyházi gyűjtés érdekében sok embert fel kell keresnem. A noteszom mindig tele van. Esténként átlagosan negyven levelet elolvasok, és a tőlem telhető módon megválaszolom ezeket. Hetente legfeljebb egyszer a híreket is nézem, hogy ne legyek túlságosan elmaradva. Rádiót útközben hallgatok, így képben vagyok, hogy mi történik a világban. Szabadidőmet a családra fordítom. Öt unokám van. A legkisebb kilenc éves, akivel szerdán és pénteken együtt tanulok. Ilyen nagyon boldog az életem.– Hogyan tartja magát formában?– Ez egy folyamat: a gondolat, ami megtestesül képzet formájában, a test pedig szolgálja mindezt. Vannak bizonyítékaink arra, hogy például orvos és beteg között a jó a kapcsolat olyan erőket közvetít, ami saját maga gyógyszereket termel az orvos által adott szerek mellé. Egy depresszió esetén a kémiai antidepresszáns hatása ötven százalék és a másik fele lehet az úgynevezett placebo, tehát az a hatás, ami abból ered, hogy mi egymással milyen kapcsolatban vagyunk. Egy jó kapcsolat, olyan erőteret teremt két ember között, amiben mindkettő jól jár, épül. Az agy olyan módon viszonyul ezekhez a helyzetekhez, hogy pozitív vitális energiákat fokozó hormonokat termel. Erre érdemes odafigyelni.– Hogyan készül egy előadásra?– Mindig van bennem egy indulási feszültség, ami fontos. Azt mondta Mérei Ferenc, az én mesterem: „Ha egyszer már hiányzik belőled ez a feszültség, akkor hagyd abba.” Igaza volt, mert ez az, ami inspirál. Ott állnak az emberek várnak valamit, én meg a szívem tenném ki legszívesebben. Hosszú előadásokat tartok, sokszor nehéz befejeznem.– Könyvek, szakmai munkák sora jegyzi az Ön nevét, amelyek előadásaihoz hasonlóan szintén népszerűek. Tervezi-e újabb kötet kiadását?– Igen, mostanában nem értem rá, hogy dolgozzak egy újabb könyvön, de várhatóan karácsonyra befejezem. Ez azokat a művészeti, művészetpszichológiai munkáimat rendezi össze, amiket sok éven át, nagy gonddal dolgoztam ki. A testszimbolikáról is szól: például ha megbetegszik valamely szervünk, ahhoz milyen fajta képzetek és milyen fantasztikus jelentés holdudvar csatlakozik. Három részből áll a majd a könyvem: testünk szimbólumai, a hozzájuk tartozó fejezetek és a harmadik rész pedig a képek, a média hatását dolgozza fel.M. B. - M. Z.