Szabadidő - Életmód

A szegfűszeg fája egy, a mirtuszfélék családjába tartozó örökzöld növény, melynek mi rendszerint már csak szárított bimbójával találkozunk. Története időszámításunk előttre nyúlik vissza.

Kínai feljegyzések szerint már a Han-dinasztia korszakában szagtalanításra, a lehelet frissítésére használták. A Római Birodalom területén arab kereskedők közvetítésével terjedt el. Ez a fűszer akkoriban különösen érkékes cikknek számított, hiszen csak az indonéziai „Szegfűszeg-szigeteken” (Molukka) termesztették. Fáját féltve őrizték, halálbüntetést ígérve mindazoknak, akik megpróbálják határokon kívülre csempészni a szó szerint aranyat érő növényt. A szegfűszeg gyógyászati felhasználása szintén nem új keletű és igen széles spektrumot ölel fel.

A szárított rügy nagyjából 20%-át kitevő eugenol olaj baktérium, gomba és vírusölő tulajdonságainak hála a szegfűszeget rengeteg nyavalyára alkalmazták az évszázadok során és használják mind a mai napig. Fertőtlenítenek, fájdalmat csillapítanak, emésztést serkentenek vele, ezen kívül többféle köptetőnek és görcsoldó krémnek is alapanyaga. A szegfűszeget elődeink leggyakrabban emésztésük helyreállítására használták, valamint a fogászati beavatkozásoknál mint fertőtlenítőszert, helyi érzéstelenítést és fájdalomcsökkentőt.

A különböző betegségek orvoslásán túl a szegfűszeg távol tartja a rovarokat, épp ezért érdemes narancsba szurkálni, és ezt tartani az étkezőasztalon. A fűszer nem csak elősegíti az emésztést, hanem a hasmenést és a hányingert is meg lehet vele akadályozni. A különböző megbetegedések mellett a járványok megfékezésénél is nagy szerepe volt, a híres velencei pestisdoktorok is tettek szegfűszeget a maszkjukban lévő fűszerkeverékbe.

Fűszerként leggyakrabban egészben, de néha őrölt formában is használjuk. A sütemények, édességek, kompótok és gyümölcsös ételek mellett a szegfűszeg nagyon jól illik a szárnyasokhoz. A húsok pácolásához érdemes használni, illetve sütéskor a hasüregben elhelyezett néhány szem szegfűszeg is kellemesen illatossá és ízessé teszi a húst. A húsokon kívül zöldségekhez is adható. A sütőtöknek kifejezetten jól áll a szegfűszeg, sőt igen sok fűszerkeveréknek is alapanyaga. Ételek mellett az italokban is nagyon jól használható. A forralt bor egyik alapfűszere, de különböző likőröknek és teakeverékeknek is alapeleme.

Vitelki László, Gyógynövénybolt

Legutóbbi játékunk megfejtése: A mezei zsurló szárából 1-2 kávéskanálnyit 25 percig főzünk. A beküldők közül Kosárkó Zoltán, 3900 Szerencs, Gyár út 5. szám alatti olvasónk a Szerencsi Gyógynövénybolt (Rákóczi út 104.) ajándékcsomagját nyerte. A nyereményről szóló utalvány átvehető a szerkesztőségünkben. Új kérdésünk: Mire használták a szegfűszeget a kínai feljegyzések szerint? Megfejtéseiket 2018. január 5-ig postázzák címünkre (3900 Szerencs, Rákóczi út 94.) vagy adják le a Fürdő és Wellnessház recepcióján. A borítékra írják rá: Egészségünkért.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.