Sziréna

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács három kisbuszt bocsátott a megyék rendelkezésére még 2017-ben. A központok Borsod-Abaúj-Zemplén mellett, Csongrád és Fejér megyében működnek. A kijelölt három szervezeti egység üzemeltet egy-egy mobil centrumot, melyeket a megyei főkapitányságok bűnmegelőzési egységei igényelni tudnak, egy-egy rendezvény vagy hosszabb-rövidebb időszak erejéig, ahol hasznos tanácsokkal szolgálnak a jelenlévőknek.

A Szerencsi Rendőrkapitányság a bűnmegelőzési centrummal július 12-én jelent volt a VII. Monoki Babfesztiválon. Céljuk volt, hogy a fesztiválon résztvevőket tájékoztassák a vagyonvédelmi eszközök helyes alkalmazásáról, az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről, valamint a rendőri hivatást népszerűsítették. A szakemberek különösen felhívták a figyelmet arra, hogy a nyári időszakban hogyan tehetnek értékeik és lakásuk védelméért. Az érdeklődőknek lehetőségük nyílt arra, hogy személyesen a rendőröknek tegyék fel kérdéseiket.

Prevenciós tanácsok:

  • Pénzt csak annyit vigyünk magunkkal, amennyire várhatóan szükségünk lesz, és amennyiben lehetőség van rá bátran, de okosan használjunk bankkártyánkat
  • Strandra csak a legfontosabb eszközöket és értékeket vigyük magunkkal. Kérdezzük meg rendelkezik-e az intézmény értékmegőrzővel és használjuk azokat, mivel a törölközővel letakart tárgyaink nincsenek biztonságban
  • Felhevült testtel, teli gyomorral vagy ittasan ne menjünk úszni! Adjunk időt a szervezetünknek, hogy alkalmazkodjon a vízhez, valamint annak hőmérsékletéhez
  • Idegen helyen, fesztiválokon az italt soha nem szabad őrizetlenül hagyni, mert egy óvatlan pillanatban még az alkoholmentes italba is tehetnek nemkívánatos anyagokat! Ne fogadjon el bontott italt idegenektől
  • Nyaralásunk alkalmával nem tanácsos fotókat feltölteni a közösségi oldalakra, hiszen ezzel a bűnözők tudtára hozzuk azt, hogy nem tartózkodunk otthon a lakásunkban.

A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy baj esetén bátran forduljanak a szolgálatot ellátó egyenruhás rendőrökhöz, vagy tegyenek bejelentést a rendőrség 107-es, vagy 112-es segélyhívószámán!

Fotók: Szerencsi Rendőrkapitányság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.