Szerencsi Hírek Online

2012. február 22. szerda

Utolsó frissítés:13:18:43

Ön itt van: Vezércikk

FÉLÉVZÁRÁS AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁKBAN

  • PDF

A téli szünet után még egy hét állt a diákok rendelkezésére, hogy egy-egy jó felelettel vagy dolgozattal javítsanak eredményeiken a hivatalosan január 16-án lezárult első félév végéig. Ezt követően minden tanuló átvehette az ellenőrzőbe bejegyzett félévi értékeléseket. A tanév kezdetén az intézmények vezetői az oktatás minőségének javítását tűzték ki egységes célként, amelyről Nyiri Tibor nyilatkozott lapunknak. A Rákóczi és a Bolyai iskola félévi értékelőjét a tanintézmények igazgatói ismertették.

A közművelődési tanácsnok kiemelte, hogy szeptemberben az általános iskolák és a Szerencsi Általános Művelődési Központ új vezetővel kezdték meg működésüket, és ezzel új színt, új lendületet hoztak az oktatásba. – A Bolyai János Általános Iskolában – a Debreceni Egyetemen tanszékvezetőjével, Balogh László professzorral együttműködve – visszatértek a tehetséggondozás hagyományaihoz. Felmérték a gyerekek tudásszintjét, feléledtek a tanórán kívüli matematika és természettudományos foglalkozások, szakkörök, a versenyekre való felkészítések. A Rákóczi Zsigmond Általános Iskola munkája szervesen összekapcsolódik a művészeti képzéssel, tanórákon kívül szakkörök, versenyek, témanapok és témahetek szolgálják a diákok kibontakoztatását a művészetek és az idegennyelvi képzés terén egyaránt. – A tanulók városi eseményeken való szereplése is rendkívül színvonalasnak értékelhető – sorolta a tanácsnok. – A minőséget többféleképpen el lehet érni az oktatásban, de elsősorban úgy, hogy a törvény által előírt követelményeket betarttatjuk a gyerekekkel – fogalmazott Nyiri Tibor. – Félévkor általában szigorúbbak vagyunk a diákokkal, ilyenkor próbáljuk inspirálni őket arra, hogy még többet hozzanak ki magukból az év végi bizonyítványosztásig. Ez nagyon fontos, hiszen egy felvételinél néhány pont, néhány százalék is számíthat, hogy valaki bekerüljön az óhajtott egyetemre.
– A Szerencsi Általános Művelődési Központban is kiszélesedtek a lehetőségek a minőség terén, hiszen pályázati forrásból megújult várban új, 50 férőhelyes diákszálló épült – folytatta a közművelődési tanácsnok. – Ennek köszönhetően minden jelentkező kollégistának helyet tudunk biztosítani. A Rákóczi-vár infrastruktúrája – a könyvtár és a művelődési lehetőségek – kiszélesedtek azáltal, hogy a kollégium egyik része aa Rákóczi-várban található.

KIEMELKEDŐ TANULMÁNYI ÁTLAG A RÁKÓCZI ISKOLÁBAN
A Rákóczi Zsigmond Általános Iskolában a tanulói létszáma az iskolai év kezdéséhez képest nem változott, 443 fő vehette kézhez félévi osztályzatait. – Az osztályok átlaga az alsó tagozatban 4,2 fölött volt valamennyi osztályban, a felsősöknél is jól teljesítettek a tanulók. Mindkét tagozatban kiemelkedő volt a kéttannyelvű osztályok teljesítménye – ismertette Ráczné Váradi Éva igazgató, aki kiemelte: az alsó tagozatban a 4.b osztály 4,6-os átlagát, illetve a felső tagozatban az 5.c és a 8.c kéttannyelvű osztályok 4,43-as osztályátlagát. Az intézményben tanulók átlaga így 4,02 lett.

Ráczné Váradi Éva ismertette, hogy a törvényi előírások visszaszorították az igazolatlan mulasztások számát. Egyetlen első osztályos tanuló van, aki a szülőtől való leszakadás problémájával küzd, az ő esetében a tanulásképesség vizsgáló bizottság javaslata szerint jártak el: a gyermek magántanulóként folytathatja tanulmányait a második félévben. – Örülök annak, hogy elsőseink, akik nagy hévvel kezdtek neki a tanévnek, szépen vették az akadályokat – folytatta az igazgató. – Az ötödikeseknél sem jelentett problémát az átmenet, kitűnő tanulóink száma 63, jelessel 75 diák zárt, amely szép eredménynek mondható – fogalmazott az intézményvezető. – Vannak azonban gyengébben teljesítő gyermekek is: az alsó tagozatban 10 tanuló szorul felzárkóztatásra, akikkel gyógypedagógus szakember foglalkozik egyénre szabott fejlesztési terv alapján. A negyedik osztályban négy, a felső tagozatban tizenkilenc gyermek eredménytelenül zárta a félévet, reméljük, év végére minden tantárgyból sikerül teljesíteniük a minimum követelményt. Ráczné Váradi Éva is hozzátette, hogy a félévi értékelés tájékoztató jellegű eredmény a szülőknek és a tanulóknak.– Tehetséges tanulóink szép eredményekkel öregbítették iskolánk hírnevét, hiszen az első félévben megrendezett megyei tanulmányi versenyeken dobogós helyet szereztek – emelte ki az igazgatónő. – Nagy segítségünkre volt a felkészítés során az Amerikai Egyesült Államokból érkezett anyanyelvi lektorunk és a második félévben érkező brazil gyakornokunk. Segítségükkel szerveztük meg a rendhagyó országismeret órákat, melyek révén a kéttannyelvű diákoknak szervezett versenyek élmezőnyeiben lehetnek gyermekeink. A nyelvi oktatás mellett téma-hónapok keretében a reál tárgyak szépségeivel is megismerkedhettek diákjaink: matematika feladatmegoldó vetélkedő és kísérletező délután színesítették a programot. A művészetek hónapja keretében makett készítő versenyt és múzeum pedagógiai foglalkozást szerveztünk. A művészeti képzés pedig lehetőséget ad az egyéni tehetséggondozásra és képesség kibontakoztatásra, itt meg kell említenem a tanszaki és egyéb ünnepi hangversenyeinket. Az október 23-ai városi műsorban az általános iskolai- és a művészeti képzés egysége érvényesült a diákok és pedagógusok közös szereplése során. Eredményeket értünk el a környezetvédelem terén, hiszen a Hulladékkör elnevezésű országos projektvetélkedő regionális elődöntőjén első helyezést értek el a negyedikesek, akik ezáltal bejutottak az országos döntőbe.
Büszkék lehetünk sportolóinkra is, akik úsznak, birkóznak, karatéznak és kosaraznak. A kosárlabdázóink a Kenguru Kupában első helyen állnak négy megye csapatai között.
Ráczné Váradi Éva fontosnak nevezte a szülőkkel kiépített kiváló partneri kapcsolatot, melynek központjában a gyermekek személyiségfejlesztése áll. A Szülői Munkaközösség által szervezett jótékonysági bál és a szilveszteri rendezvény sikerét is a szülőkkel való szoros együttműködésnek köszönheti az intézmény.
Az igazgató megemlítette az óvodai intézményegységekben történő magas színvonalú szakmai munkát is, amelynek köszönhetően az iskolába érkező elsős tanulók beilleszkedése zökkenőmentes, a kisdiákok szinte minden területen ügyesen veszik az akadályokat. Az óvónők kreativitásának és szervező készségének köszönhetően változatos programok gazdagítják és színesítik a kicsik hétköznapjait. A szülőkkel való együttműködés ott is nélkülözhetetlen alapja az eredményes munkának.
– A következő félévben is bízom partnereink összefogásában, hiszen a közös cél elérése érdekében, együttes akarattal még többet tehetünk – foglalta össze Ráczné Váradi Éva.

EREDMÉNYES FÉLÉV A BOLYAIBAN
– A Bolyai János Általános Iskolában 453 tanuló kapott félévi értesítőt, ebből ketten magántanulók – ismertette a Szerencsi Híreknek Kocsisné Szabó Beáta. Az igazgató kiemelte, hogy a félévkor jellemző szigorú értékelés alapján az intézmény tanulmányi átlaga 4,1 lett, ami ugyancsak szép eredménynek könyvelhető el. Mint megtudtuk, összesen 37 kitűnő és 20 jeles tanulója van a Bolyainak, példás magatartással 287, példás szorgalommal 211 diák büszkélkedhet. 31 diák kapott elégtelen osztályzatot, közülük hatan három, vagy annál több tárgyból. Első és második évfolyamon szöveges értékelést kaptak a gyerekek, itt tizenkilencen kiválóan, ötvenheten jól megfeleltek, tizenkilencen megfeleltek, négy tanulónak felzárkóztatásra van szüksége. – Kevésbé kedvelik diákjaink a fizikát és a történelmet, e tárgyak esetében a legrosszabb az átlag (3,3) – ismertette Kocsisné Szabó  Beáta.
– Intézményünkben az előző évekhez képest jelentősen csökkentek a hiányzások. A mulasztott napok száma 1784, amely átlagosan naponta négy fő hiányzását jelenti – folytatta az igazgatónő. – Tantestületünknek régi vágya volt a szülőkkel együtt, hogy a jól bevált és 20 éve elindított tehetséggondozó programunkat újraélesszük. Örömmel mondhatom, hogy ez megtörtént ebben a félévben – hangsúlyozta. – Újra felvettük a kapcsolatot a debreceni egyetem pedagógiai-pszichológiai tanszékének munkatársaival, személy szerint Balogh László professzorral, aki szeptember és október hónapokban elvégezte az 5. és 7. évfolyamosok bemeneti mérését, pedagógiai-pszichológiai hatásvizsgálatát, majd a teszteket értékelte és utána rendkívüli értekezleten tájékoztatta az érintett szülőket. Tehetséggondozó programunkban résztvevő diákjaink sávos órarenddel, csoportbontásban tanulják a matematikát, a magyar nyelvtant és az irodalmat, az idegen nyelvet, valamint az informatikát és technika tantárgyakat. Főként a természettudományos ismereteket helyezzük előtérbe, érdeklődésüknek megfelelően délutáni szakkörökön, plusz foglalkozások vehetnek részt a gyerekek. Decemberen szülők-nevelők fórumát tartottunk, meghívott előadónk Czeizel Endre orvos-genetikus professzor volt. Részt veszünk a Nemzeti Tehetségsegítő programban , iskolánk kiválóra minősített Tehetségpontként működik. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a tehetséggondozó pályázatokat, jelenleg is két nagy projekten dolgozunk. Tehetséggondozó programunk finanszírozásához az első félévben jelentősen hozzájárult a Szerencsi Tehetségekért Alapítvány, és reméljük, hogy az elkövetkező időszakban  már pályázati forrásunk is lesz a folytatáshoz.
Kocsisné Szabó Beáta az eltelt félév sikeres rendezvényeiről, egyéb programjairól szólva megjegyezte: októberben megemlékeztünk az Aradi vértanúkról és az ’56-os forradalomról. Decemberben tartottuk a Bolyai-napok színes és gazdag programsorozatát, mellyel hagyományt szeretnénk teremteni. Szombatonként családi sportnapokat tartottunk, a téli szünet előtt jó hangulatú karácsonyi műsort és vásárt rendeztünk. A félév során tanulóink testnevelés órákon úszásoktatáson vettek részt. Szeptember végén jó hangulatú tantestületi kiránduláson voltunk, novemberben színházlátogatáson jártunk, ezek a csapatépítő programok is hozzájárultak ahhoz, hogy nevelőink feltöltődve és türelmesen oktathassák, nevelhessék diákjainkat. Tanulóink számos tanulmányi és sportversenyen öregbítették a Bolyai iskola hírnevét, nemzetközi, országos, megyei és körzeti helyezéseket szerezve. Tantestületünkkel igyekeztünk minél több városi rendezvényen részt venni, szakmai programokra elutazni. December hónapban helyet adtunk az Apáczai Tankönyvkiadó által szervezett akkreditált továbbképzéseknek is.
Kiváló az együttműködésünk a társintézményekkel, a helyi iskolákkal, óvodákkal, a polgármesteri hivatallal, a nevelési tanácsadó, illetve a Szerencsi Általános Művelődési Központ munkatársaival. Remélem, hogy a szülők és gyerekek megelégedésére az eddigiekhez hasonlóan sikeresen tudunk majd együttműködni a második félévben is – fogalmazott Kocsisné Szabó Beáta.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés