Mintegy nyolcszáz négyzetméter területű, vadonatúj műfüves pályát avattak vasárnap délelőtt Sajószögeden, a már meglévő focipálya szomszédságában.

Fél évtizedes múltra tekint vissza a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Önkormányzat Megyenapja, az idei programnak Tarcal település adott helyszínt.

A Készenléti Rendőrség Kelet-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság Határvadász Bevetési Főosztály III. XXI. Határvadász Bevetési Osztály állományának új épületét adták át május 16-án délben, Miskolcon.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Polgári Védelmi Szövetség idén is meghirdette a Felmenő Rendszerű Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyt, melynek megyei döntőjét Varbón rendezte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Immár a negyedik fiatal házaspár költözhet új otthonába a Borok Fővárosában egy, az „Esély-Otthon – Tokaj, nálunk jó” című pályázatnak köszönhetően.

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap mintegy ötvenmillió forintos támogatásából újult meg Taktaharkány református temploma.

Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően jelentősen csökkent a tűzveszély az erdő és mezőgazdasági területeken, ezért nem indokolt a fokozottan tűzveszélyes időszak fenntartása.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kivitelezésében megújult a 38-as számú főút, közel 4 kilométeres szakasza Tarcal térségében.

Három évvel ezelőtt Kiss Gábor korábbi ankarai nagykövet és felesége kezdeményezte, hogy magyar és török amatőr fotósok készítsenek hazánk és Törökország egy-egy városáról, illetve tájegységéről felvételeket.

A hagyományostól eltérő, Családi Nőnap elnevezésű programot tartottak Kesznyéten településen a község önkormányzatának, a Faluvédő és Faluszépítő Egyesület és a helyi, Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésén belül.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.