Aktuális

Több évnyi várakozás után végre úgy tűnik, hogy megoldódik a Nestlé Hungária előtt parkoló kamionok problémája, ugyanis a cégóriás már saját parkolójában végez tesztüzemet.

Elsősorban a közműszolgáltató cégek hosszú engedélyeztetési eljárásai és egyéb műszaki fejlesztések miatt kellett várni eddig, hogy a város legnagyobb foglalkoztatójához érkező áruszállító gépjárművek igénybe tudják venni a megújult ipari park infrastruktúráját.

„Nyiri Tibor polgármester tájékoztatásképpen közölte, hogy a Nestlé szerencsi gyára Közép-Európa egyik regionális kávé- és kakaóitalpor gyártó és -töltő üzemévé fejlődött, amely közel 30 országot lát el az itt készülő termékekkel. „Az évek során egyre csak nőtt a kamionforgalom. Van olyan időszak amikor naponta 10-15 kamion érkezik, erre nem volt felkészülve sem a gyár, sem a város. Mindenki jól láthatta, hogy a Rákóczi utca alsó szakaszán parkoltak, olykor a járdán, nem mindig betartva a közlekedési szabályokat” – mondta Nyiri Tibor.

Hozzátette: a 2017 és 2018-ban elnyert pályázatoknak köszönhetően sikerült megoldást találni erre a problémára. A volt cukorgyár területén megépült a város saját kamionparkolója és kialakításra került a teljes belső úthálózat. A terv szerint a kamionok több hátsó kapun keresztül, a Bocskai utca felől közelítik meg a cégóriás gyárát.

Az új hátsó bejárat. Fotó: Nagy István

Nyiri Tibor a helyszínen emlékeztetett arra, hogy számos akadály nehezítette a munkát. Elsősorban a Nestlének nem volt kiépített hátsó bejárata, így a cégóriásnak földterületet kellett vásárolnia, hogy kialakítsa. Azonban az egykori répamagraktár útban volt, ráadásul műemlékvédelem alatt állt. A lebontáshoz szükséges engedélyek beszerzése hosszú folyamat volt.

„Számtalan más probléma is nehezítette az ügyet, de a lényeg, hogy végre minden akadály elhárult” – hangsúlyozta a városvezető. Közben a Nestlé az általa vásárolt földterületen is épített parkolót, amely a városéval kiegészülve több tucat kamion számára biztosít majd helyet. Emellett kiépítésre került a rendszámfelismerő kamerarendszer és a portaszolgálat is.

„A próbaüzem decemberben indult. Ez az jelenti, hogy a teherforgalom egy része már a Bocskai utca felől közelíti meg a szerencsi gyárat. A Nestlé fokozatosan tereli majd át a forgalmat. Egy biztos, hogy január 2-tól a kamionoknak itt kell bejönni és itt kell kimenni” – zárta gondolatait a városvezető.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.