Időjárás

Kedden egy ciklon vonul át az ország felett, nagy mennyiségű csapadékra kell számítani. A hét további részében is sok csapadékra kell számítani.

Kedd: Napközben fokozatosan mindenütt megnövekszik a felhőzet, jellemzően beborul az ég. Többfelé, több hullámban várható csapadék: északon tartós eső, míg délebbre eleinte záporok, helyenként zivatarok alakulnak ki, majd a kora esti óráktól ezeken a vidékeken is az eső lesz a jellemző. Napközben nagy területen lesz élénk, olykor erős a déli szél, de az Észak-Dunántúlon az északi, északkeleti szél erősödhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borongós, esős tájakon 11, 16, míg délebbre 17, 23 fok között várható. Késő estére 8 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szerda: Reggel, délelőtt a Tiszántúlon is fokozatosan megszűnik a tartós csapadék, és nyugat, északnyugat felől átmenetileg egyre nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet, a legtöbb helyen legalább rövid időre kisüt a nap. Késő délutántól azonban délnyugat felől ismét erős felhősödés kezdődik, és estétől a Dunántúlon egyre többfelé elered az eső. Délelőtt még többfelé élénk, a Tiszántúlon erős lökések is kísérhetik a délnyugati szelet, később fokozatosan mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.

Csütörtök: Eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, záporeső, majd a déli óráktól délnyugat felől fokozatosan szűnni kezd a csapadék, és egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. A Dél-Dunántúlon helyenként megélénkül a délnyugati szél, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 17 fok között várható, de az északkeleti határvidéken ennél egy-két fokkal hűvösebb is lehet.

Péntek: Dél felől beborul az ég, és egyre többfelé elered az eső, a nyugati megyékben némileg kisebb a csapadék kialakulási esélye. A késő délutáni órákban a délnyugati tájakon már megszűnhet a csapadék, és vékonyodni, szakadozni kezdhet a felhőzet. Az északkeleti szél fokozatosan délire, délkeletire fordul, és többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között valószínű.

Szombat: Kezdetben változóan felhős időre számíthatunk, majd a nap folyamán nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Szórványosan várható eső, záporeső, egy-egy zivatar kialakulása sem kizárt, elsősorban a keleti, délkeleti vidékeken. Élénk, néhol erős lesz a délnyugati szél, amely a Kisalföldön este északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között valószínű.

Vasárnap: Közepesen és erősebben felhős időszakok egyaránt lesznek, elszórtan fordulhat elő eső, zápor. Az északi, északnyugati szél délire fordul, és többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között valószínű.

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.