Időjárás

Az enyhe időjárás miatt korábban kezdődik a pollenszezon, az allergia mértékétől és az előző évek tapasztalataitól függően már érdemes szedni a gyógyszereket – mondta Nékám Kristóf allergológus hétfőn az M1-en.

Hozzátette: a kora tavasszal virágzó fák pollenjei mellett már megjelentek a fűpollenek is, amelyek a legtöbb allergiás megbetegedésért felelnek. Csapadékos időjárás esetén még inkább fokozódni fog a levegő pollenszintje – hívta fel a figyelmet Nékám Kristóf.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzése szerint kellemes, tavaszias idővel indul a hét, sok lesz a napsütés, a szél viszont helyenként meg is erősödik. 

Hétfőn a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, estig csapadék nem valószínű. A délnyugati szél többfelé megélénkül, a Dunántúl déli felén időnként megerősödik. A hőmérséklet kora délután 10 és 18, késő este 3 és 11 fok között valószínű.

Kedden eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, de délnyugaton estig felhős marad az ég. Kezdetben északkeleten és nyugaton, délnyugaton helyenként eső, zápor még előfordulhat, majd kora délután már mindenütt megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél helyenként megerősödik, főként a Dunántúli-középhegységben néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 fok között alakul.

Szerdán eleinte gyengén felhős idő várható sok napsütéssel, majd nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Délutántól északnyugat felől helyenként gyenge eső, késő estétől északnyugaton esetleg havas eső is előfordulhat. A nyugati szél megélénkül, az északi határ mentén olykor meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között alakul.

Csütörtökön a Dunántúlon már reggelre, keleten pedig napközben csökken a felhőzet, ezt követően gomolyfelhős, napos idő várható. Délelőtt a keleti megyékben is megszűnik a gyenge csapadék. Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 10 fok között alakul.

Pénteken átmenetileg erősebben megnövekszik a felhőzet, emellett néhány órás napsütés is várható. Főként az északi megyesávban lehet helyenként futó zápor, Borsodban esetleg hózápor. A nyugatias szél sokfelé megerősödik, az északi megyékben viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb.

Szombaton változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható csapadék nélkül. A délnyugati szél megélénkül, kevés helyen meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul.

Vasárnap többnyire erősen felhős lesz az ég, elsősorban az északi megyékben gyenge eső, zápor is előfordulhat. A nyugatias szél megerősödik, néhol viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között alakul.

(Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat / Borítókép: illusztráció)

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.