Időjárás

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak: a hét első napján még akár 31 Celsius-fok is lehet az országban, majd beborul az ég, és többfelé kell esőre, akár zivatarra is készülni. 

Hétfőn hazánk déli felén napos marad az idő, északabbra azonban változó vastagságú felhőzet zavarhatja időszakosan a napsütést. A délután folyamán az északnyugati, északi részekre frontális felhőzet érkezik, ott már előfordulhatnak záporok, néhol (északkeleten akár heves) zivatar is kialakulhat. Az ország délkeleti felén időnként erős, néhol viharos lesz a délnyugati szél, ezzel szemben északon, északnyugaton csak záporok, zivatarok környezetében fordulhatnak elő átmeneti erős, viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 31 fok között alakul, az északi, északnyugati határ mentén lesz hűvösebb, míg a Dél-Alföldön a legmelegebb az idő. Késő estére 12 és 21 fok közé hűl le a levegő.

Kedden borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, de egy-egy zivatar sem kizárt. Másutt eső valószínű, többfelé és nagyobb mennyiségű csapadék a Nyugat-Dunántúlon lesz. A Kőszegi-hegységben akár halmazállapot-váltás is lehet. Estétől csökken a csapadékhajlam. A front mentén északira, északnyugatira forduló szelet erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő.

Szerdán nagyobbrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Szórványosan előfordul eső, záporeső, helyenként zivatar. Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, hidegre hajlamos részeken 1, 2 fokot is mérhetnek. A maximum többnyire 12 és 17 fok között várható.

Csütörtökön jobbára erősen felhős időre számíthatunk, majd egyre nagyobb területen csökken a felhőzet. Szórványosan valószínű záporeső, zivatar. Az északi szelet sokfelé erős, néhol viharos lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között várható, szélcsendes fagyzugokban 0 fokot is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 11 és 16 fok között alakul.

Pénteken változóan felhős idő várható általában többórás napsütéssel, helyenként záporral, néhol zivatarral. Sokfelé megélénkül az északi, északnyugati szél. Hajnalra általában 0, +6 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken -1, -3 fokot is mérhetnek. Délután 11, 16 fok lesz a jellemző.

Szombaton nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Elszórtan valószínű eső, zápor, néhol zivatar. Az északnyugatira, északira forduló szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban általában 1, 6, a szélvédett, hidegre hajlamos tájakon 0, -2 fokot is mérhetnek. Délután 11, 18 fok várható.

Vasárnap jobbára közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. Sokfelé megerősödik az északnyugati, északi szél, helyenként viharos lökések is lehetnek. A hajnali -1, +7 fokról 10 és 17 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Forrás: HungaroMet

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.