Közélet

Kerekes székes szlalom, célba dobás és teke. Többek között ezekben a versenyszámokban mérhették össze ügyességüket a II. Szerencsi Abylimpia résztvevői.

A programot július 18-án rendezte meg a Hegyalja Kapuja Mozgáskorlátozottak és Fogyatékkal Élők Egyesülete a Rákóczi-várban. Az eseményt Koncz Ferenc országgyűlési képviselő és Nyiri Tibor polgármester nyitotta meg, akik kiemelték, hogy az ehhez hasonló összejöveteleknek fontos szerepük van abban, hogy közelebb hozzák egymáshoz a különböző korosztályú és társadalmi helyzetben élőket.

Ezt követően Koroknay Károly az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy az abylimpia a „Remény a megmaradásért jövőnkért” című EFOP pályázat segítségével valósulhatott meg.

Ennek a projektnek a keretébe az egyesület a Szerencsi Református Egyházzal közösen bruttó 50 millió forintot nyert el, amiből 3 évig többek között változatos rendezvények szervezésére, készségfejlesztésekre és továbbképzésekre nyílik lehetőség.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.