Oktatás - Nevelés

Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzata, valamint a szerencsi Rákóczi Zsigmond Református, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola május 10-én tartotta a „Rund um die Märchen” NTP-MKÖ-15-0593 pályázat záró rendezvényét.  Az oktatási intézményben gálaműsorral ünnepelték meg a projekt sikerét.

A rendezvény nyitányaként Árvay Attila, a Szerencsi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta: a Nemzeti Tehetség Program keretében az előző év nyarán írta ki pályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma tehetséggondozó műhelyek támogatására. Ennek keretében a hazai nemzetiségekhez kapcsolódó ismeretanyag tanórán kívüli, tehetségfejlesztő foglalkozásokon történő átadására lehetett forrást igényelni. A nemzetiségi önkormányzat végül 1, 97 millió forintot nyert el, így teljes egészében megvalósulhatott a projekt. Ennek köszönhetően egy éven át havi egy foglalkozáson és számos egyéb kapcsolódó programon vehettek részt a Rákóczi iskola német nyelvoktatásban részesülő alsó tagozatos diákjai. Az elnök hozzátette, hogy a pályázatot idén újra kiírták, melyre a közelmúltban ismét benyújtották kérelmüket. Elhangzott, hogy a projekt-foglalkozások keretében Árvainé Serege Tünde, a Rákóczi iskola Német Tehetség Műhelyének szakmai vezetője valósította meg a tanítási programot. A hazai nemzetiségi hagyományok és a népi kultúra ápolását szolgáló Nemzeti Tehetség Program pályázata révén változatos módon igyekeztek közelebb hozni a német nyelvet és hagyományokat a gyerekekhez. A projekt részeként elmentek Rátkára, a nemzetiségi általános iskolába, táncot tanultak, megtekintették az iskolatörténeti kiállítást és a tájházat is. A német eredetű mesék világát is körüljárták, láttak színházi meseelőadást, egy film feldolgozása által az élő német nyelvet tanulmányozták, kézműves foglalkozásokon örökítették meg a mesék egy-egy elemét, énekeket, táncokat tanultak. A programsorozat részeként Hartára is elutaztak, ahol a tájházban interaktív módon ismerhették meg a hagyományos német használati tárgyakat. A projekt által a gyerekek közelebb kerültek a német tárgyi és szellemi kultúra hagyományaihoz. Számot adva elsajátított tudásukról a gálán a Német Tehetség Műhely tanulói valamint a városi óvoda Schmetterling Gruppe nevű nemzetiségi csoportja lépett fel, akik májusfaállító nyitótáncuk után német nyelvű gyerekdalokat adtak elő táncokkal kísérve. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.