Oktatás - Nevelés

513 diák kezdte meg szeptember 2-án hétfőn, a 2019/2020-as tanévet a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban.

A diákokat Gazdóf Miklósné igazgatóhelyettes köszöntötte, aki a diákoknak eredményes évet, a tanároknak pedig kitartást kívánt erre a tanévre. Ezt követően a gimnázium új igazgatója Jakab Tamás szólt a tanulókhoz. Beszédében köszöntetet és jó pihenést kívánt az iskola volt igazgatójának Dr. Gál Andrásnak. Elhangzott, hogy a tanulólétszám több mint 500 fő, ami összesen 20 osztályra oszlik el.

Távoztak a tantestületből: Jancsovszki Máté, Rolek Ildikó Ágnes, Bodnár Cecília és Lavotha Zita. Új érkezők: Matuscsák Sándorné, akivel főként rajz és vizuális kultúra tantárgy keretein belül találkozhatnak a diákok. Új tanár az iskolában még Piriczné Sima Judit, aki földrajz szakos tanár, Bajári Éva és Kovács Annamária pedig a testnevelést színesítik majd táncórákkal.

Jakab Tamás igazgató a szülői igazolások számát 3 alkalomról 5-re emelte, és eltörölte a váltócipő használatát, amit a diákok hatalmas tapssal fogadtak. Cserébe viszont az kérte a tanulóktól, hogy fokozottabban ügyeljenek az intézmény tisztaságára. A biztonságot is megemelték az, idei tanévtől kezdve a gimnáziumban belépő minden idegennek kötelező lesz regisztrálnia a portán.

Az igazgató a beszéde végén hittel teli, sikeres munkát kívánt. Ezt követően Szarvas Péter Szerencs új katolikus esperese tartott misét.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.