Súlyemelés

A hagyományoktól eltérően Kazincbarcika helyett Szerencsen rendezték meg december 2-án a XVI. Szűcs Lajos és a XI. Szabó Ferenc Masters súlyemelői emlékversenyeket. Korábban Kazincbarcikán tartották, ám az ottani felújítások ezt most nem tették lehetővé. Mivel a két település súlyemelő szakosztályai remek kapcsolatot ápolnak egymással, az ötlet így önmagát adta, hogy városunkban tartsák meg az emlékversenyeket.

A Kulcsár Anita Sportcsarnokban a súlyemelőket Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára köszöntötte. Beszédében elhangzott, hogy Szerencsen és Kazincbarcikán is nagy hagyománya van a súlyemelésnek. Kiemelte, hogy a sportolók között sok ismerős arcot vélt felfedezni, akik más versenyeken is részt vettek korábban. Koncz Zsófia szerint ez is azt bizonyítja, hogy nagyon ügyesek és tehetségesek ezek a fiatalok.

Nyiri Tibor polgármester is köszöntötte a súlyemelőket, bírókat, a megjelent barátokat és szülőket. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban számos nehezítő körülmény akadályozta, hogy ehhez hasonló versenyt rendezzenek, de ezek az akadályok már elhárultak. Beszédében örömének adott hangot, hogy városunkban vannak olyan fiatalok és edzők, akikre lehet jövőt építeni és tovább viszik majd a súlyemelési tradíciókat. Köszönetet mondott Fekete Diánának és Morvai Zoltánnak, a Szerencs Város Sportegyesülete Súlyemelő Szakosztály vezetőinek a lelkiismeretes munkájukért.

A versenyek végén minden sportoló emléklapot és érmet kapott. Fotó: Nagy István

A beszédek után kezdetét vette a verseny. Először a legkisebbek mutathatták meg, hogy milyen erősek, majd a serdülők és a fiatal férfiak következtek. Délután a XI. Szabó Ferenc Masters nevezői emelték a nehéz tárcsákat. A két eseményre többek között Szerencsről, Abaújszántóról, Encsről, Kazincbarcikáról, Gyömrőről és Budapestről érkeztek.

A szerencsiek közül rendkívül sok aranyérmes került ki:

Lány korcsoport: 59 kg Repovszki Luca, 71 kg Zilahi Inez. Serdülő női: +76 kg Gégény Anna Léna. Ifjúsági női: 81 kg Fábián Léna. Kölyök korcsoport: 36 kg Morvai Zsombor, 40 kg Bodnár Béla, 67 kg Nagy Miksa.

Fiú korcsoport: 45 kg Zilahi Csanád. Serdülő fiú: 67 kg Morvai Zalán, 81 kg Fábián András, +96 kg Dobi Kristóf. Ifjúsági: 102 kg Kék Zsolt, +109 kg Bódi Levente. Junior: 67 kg Morvai Balázs, 96 kg Kelecseny Róbert. Felnőtt: +109 Dudás Balázs.

Masters korcsoport: 81 kg Morvai Tamás.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.