Aktuális

A fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Szerencsi Csokoládégyár tiszteletére, a Nestlé Hungária Kft. ünnepnapot rendezett dolgozóinak augusztus 26-án. Az esemény szorosan kapcsolódott a 3. Szerencsi ARTÚR NAPOK Fesztiválhoz, hiszen a programokat a zenei fesztivál területén rendezték meg.

A nagy hőségre való tekintettel már reggel sátrak és hűsítők várták a résztvevőket, amire szükség is volt a nap hátralévő részében, hiszen erre az időre hőségriadó volt érvényben. Azonban még a forróság sem szegte kedvét a gyári dolgozóknak, akik lelkesen vetették bele magukat a programokba. A csapatépítő tréningen a szervezők játékos feladatokkal főzőversennyel, egészségügyi szűrővizsgálatokkal és ingyenes vidámparki belépőkkel várták a több mint félezer dolgozót, akikhez szép számmal csatlakoztak a diósgyőri gyárból valamint a budapesti központból. Az eseményen jelen voltak korábbi vezetők is.

A jelenlévőknek 10 helyszínen kellett bizonyítaniuk at ügyességüket.

A vállalkozó kedvű játékosoknak 10 helyszínen kellett bizonyítaniuk, hogy mennyire tudnak jól együtt csapatban dolgozni. Eközben az üstökben az ízletesebbnél ízletesebb gulyáslevesek készültek, amit zsűri értékelt. A nap végén minden résztvevő értékes nyereményekkel és fesztiválbelépőkkel gazdagodott, amit Lidia Wrońska gyárigazgató és Koncz Zsófia országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes adott át.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy a cégóriás 1991-ben vette át a gyárat, és ezalatt az elmúlt 32 év alatt nagyon sok fejlesztést hajtottak végre. Noszek Péter hangsúlyozta: ugyan csokoládégyárként kezdték, de később profilváltás történt. A Nestlé a szerencsi gyárat közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor gyártó és -töltő üzemévé alakította át, amely közel 30 országot lát el itt készülő termékekkel.

Az ügyvezető kiemelte, hogy jó kezekben van a nagy múlttal rendelkező helyi csokoládégyártás jövője. A Nestlé 2018-ban lemondott a Szerencsi védjegy használatáról az édesipari termékeknél, amit a Szerencsi Bonbon Kft. kapott. A városnak pedig 2021-ben adományozta a magyar háztartások egyik kedvencének számító szerencsi kakaópor védjegyének tulajdonjogát, amely terméket szintén a szerencsi vállalkozás gyárthat és forgalmazhat. „Büszke vagyok arra, hogy sikerült ezeket véghez vinni, hiszen ez azt jelenti, hogy van jövője a helyi csokoládégyártásnak” – zárta gondolatait az ügyvezető igazgató.

Jó hangulat uralkodott a főzőcsapatoknál.

Lidia Wrońska 2022-ben vette át a Nestlé Hungária Kft. szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. A Szerencsi Hírek érdeklődésére kifejtette, remekül érzi magát Magyarországon, bár az időjárás eltér attól, amit az Egyesült Királyságban megszokott. Az igazgató elmondta, hogy a jövőt tekintve rengeteg fejlesztéssel készülnek. Hamarosan készen lesz a napelempark, emellett modernizálják a gyár belső felépítését, továbbá az informatikai rendszerben is jelentős korszerűsítéseket terveznek.

Nyiri Tibor polgármester elmondta, hogy az önkormányzat és Nestlé között kiváló a kapcsolat. Az utóbbi években szinte nem telt el úgy hét, hogy ne értekeztek volna. A város mindenben együttműködik, ami most különösképpen fontos, hiszen a cég újabb területeken építkezik. A városvezető szerint ez bizonyíték arra, hogy a Nestlé elkötelezett a régió iránt és továbbra is stabil és biztos megélhetést ad az itt élő embereknek. Az önkormányzat részéről minden támogatást megadnak, hiszen az érdek közös.

Nyiri Tibor kiemelte, hogy 2018-ban három édesipari cég összefogásával, valamint a helyi önkormányzat támogatásával többféle duális képzés indult a városban. A tervek szerint a következő évtizedben körülbelül 300 fiatal szerezhet majd középfokú végzettséget, a három édesipari cég pedig akár a 80 százalékukat is tudná alkalmazni a nyugdíjba vonuló dolgozóik pótlására.

Minden résztvevő értékes nyereményekkel lett gazdagabb.

A főzőverseny végeredménye:

  1. hely: Ctag
  2. hely: Diósgyőr-Szerencs Tarhonyabányász Szamurájsport Szakosztály
  3. hely: Zöldikék

A csapatverseny végeredménye:

  1. hely: Lila csapat
  2. hely: Sötétkék csapat
  3. hely: Zöld csapat