Aktuális

Ünnepélyes keretek között október 27-én átadták Szerencsen a Slopmax Kft. Gyümölcsfeldolgozó- és Aszalványüzemét. A Vidékfejlesztési Program (VP) keretében, több mint 300 millió forintból megvalósult projekt a természet javainak vegyszermentes tartósításával az egészség védelmét szolgálja.

A megjelenteket Rozgonyi István, Bodrogkeresztúr polgármestere köszöntötte, aki beszédében a 15 évvel ezelőtti eseményeket idézte fel, amikor a Grapoila cégcsoport üzlettársává vált. Beszédében elhangzott, hogy az akkor felállított célkitűzések sikerültek. Bodrogkeresztúr polgármestere szerint a legfontosabb az, hogy a cég magyar tulajdonban van, hazai alapanyagot használnak fel és a gyártás is az országon belül történik.

Pinczés Marianna, ügyvezető beszédében elmondta, hogy fontosnak tartják a környezettudatos „zero waste” technológiát, hiszen a gyártás során egyáltalán nem keletkezik felhasználatlan melléktermék. A beérkező alapanyag minden része feldolgozásra kerül, abból értékes élelmiszer, természetes kozmetikum vagy takarmány készül. Az ügyvezető hangsúlyozta, az új üzemcsarnok építésével bővült a gyártókapacitás ráadásul más gyümölcsöket is képesek lesznek felfoldozni, nem csak a régió borászatainak melléktermékét. A cég termékpalettája is változatosabb lesz és további tizenkét embernek adnak biztos megélhetést. Kiemelte, hogy a próbatermelés sikeres volt, az új üzemcsarnok december 1-jén kezdi meg működését.

Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes beszédében elmondta, hogy a helyi borászoknak ez egy jó lehetőség, hogy megváljanak pl. a szőlőtörkölytől, annak pedig különösen örül, hogy a cégcsoport folyamatosan fejlődik. Koncz Zsófia hangsúlyozta az a célja, hogy az országban épülő tudásközpontokból – az első Balatonfüreden épült fel 2021-ben – az egyik Szerencsen legyen. Az országgyűlési képviselő szerint városunk ideális helyszín lenne, hiszen a duális képzés mellett a régióban olyan cégek, vállalkozások és iskolák állnak a rendelkezésre, akikkel a jövőben együttműködve a tudásközpont sikeres lehet.

Nyiri Tibor, Szerencs polgármestere szerint napjainkban egyre jobban felértékelődik a környezetbarát termelés, hiszen a világ változóban van. A városvezető a „zero waste” technológia mellett kiemelte az „upcycling-ot”. A folyamat lényege, hogy az ipari, igen nagy energiaigényes folyamatokat elkerülve, a keletkező hulladékokból nagyobb értéket képviselő másik terméket állítanak elő. A városvezető szerint a Grapoila csoport által készített és forgalmazott cikkek remek példa arra, hogyan lehet a környék más vállalkozásaival összefogva környezetbarát módon értéket és munkahelyeket teremteni.

  • Galéria: