Aktuális

"Az év duális képzőhelye 2024" díjra jelölte a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara a Nestlé Hungária szerencsi duális szakképzési programját, melynek keretében hiányszakmát tanulhatnak a Szerencsen és környékén élő pályakezdők – tájékoztatta szerkesztőségünket a cégóriás.

Idén immár harmadik alkalommal hirdette meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara "Az év duális képzőhelye" elnevezésű pályázatot. Ennek egyik idei jelöltje a Nestlé Hungária duális szakképzésének szerencsi programja, amelynek résztvevői villanyszerelő szakon szerezhetnek versenyképes ismereteket.

A Nestlé a Fiatalok Foglalkoztatásáért nevű kezdeményezés részeként megvalósuló programot a vállalat először 2021-ben indította el büki gyárában, majd 2023-ban Szerencsre is kiterjesztette, hogy minél több fiatalt juttasson versenyképes tudáshoz és munkatapasztalathoz. A vállalat a jól teljesítő tanulóknak a hároméves képzés végén állást is ajánl, ezáltal is segítve az elhelyezkedésüket.

"Évek óta fontos küldetésünknek tartjuk, hogy fejlesszük a gyáraink térségében élő tanulók képességeit, hiszen a fiatalok oktatása társadalmi szempontból is elengedhetetlen, de a gyári utánpótlás miatt is fontos – mondta Meczkó Kinga, a szerencsi program menedzsere. A gyakornoki- és mentorprogramok mellett duális szakképzésünk célja is az, hogy az elméleti tudást értékes gyakorlati tapasztalatokkal egészítsük ki. A kamarai jelölésre nagyon büszkék vagyunk, mert ez a visszajelzés is megerősít minket abban, hogy jó úton járunk" – tette hozzá.

A kamara a díj odaítélésével kívánja elismerni az adott képzőhelynek az elmúlt időszakban nyújtott kitartó munkáját, valamint az új duális szakképzési rendszer gyakorlati megvalósítása terén kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenységét és elért teljesítményeit. A díj távlati célja a hazai szakképzés színvonalának emelése, népszerűsítése és a minőségi képzés ösztönzése.

Fotó: Nestlé