A Bocskai István Katolikus Gimnáziumban október 6-a reggelén emlékeztek meg az Aradon 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztről.

Kimagasló, a megyei és az országos átlagot meghaladó részvétellel zárult Szerencsen az október 20-ai népszavazás.

Az idei szőlőtermesztést nagyban megnehezítette, hogy a szokásosnál több csapadék esett a nyáron, ami nem kedvezett az ültetvényeknek. A szakemberek szerint – az időjárási viszontagságok ellenére – közepes terméshozam, ugyanakkor jó minőségű bor várható Tokaj-Hegyalján.

A közelmúltban fejezték be a szerencsi görög katolikus templom felújítását. A munkálatok végeztével augusztus 21-én Orosz Atanáz püspök áldotta meg a megújult épületet az ünnepi, szent liturgia keretében.

Ötven fő részvételével indult el a „Nyári diákmunka” program városunkban. Az előző évekhez hasonlóan a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított projekt elősegíti a fiatalok munkához jutását, és ezzel a korai munkatapasztalat mellett, a jövedelemszerzést is biztosítja.

Július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe, ugyanis ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője. Szerencsen június 30-án köszöntötték az egészségügyben dolgozókat.

Megemlékezést és koszorúzást tartott Szerencs Város Önkormányzata június 16-án az 1956-os mártírok emléknapja alkalmából, Nagy Imre szobránál.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a Szerencsi Művelődési Központ június 12-én családi napot szervezett a Rákóczi-várban. Bemutatták a Gyermekek Egészsége programot és népszerűsítették az egészséges életmódot.

Az Ond településrészen élő Földvári Lajosnét köszöntötte 90. születésnapja alkalmából június 4-én Szerencs Város Önkormányzata. Az ünnepeltnek Egeli Zsolt alpolgármester gratulált, majd átadta az Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott emléklapot és a város ajándékát. 

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.