×

Figyelmeztetés

Nem található felhasználó a következő azonosítóval: 45

A szerencsi Tóth István a napokban ünnepelte születésének 90. évfordulóját, mely alkalomból dr. Egeli Zsolt köszöntötte városunk szépkorú polgárát. Az alpolgármester Szerencs Város Önkormányzatának üdvözlete mellett átnyújtotta az ünnepeltnek az Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott díszoklevelet is.

A nyári idegenforgalmi szezon miatt júliusban az Észak-magyarországi Régióban is megindítja nyári ellenőrzés-sorozatát a Nemzeti Adó-és Vámhivatal. Ellenőrzés várható az üdülőhelyeken, a fürdők és vízpartok környékén, a jelentősebb fesztiválokon és vásárokon, a kereskedelmi és szolgáltató szektorban. A NAV kiemelten ellenőrzi az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az áruk eredetét és azokat akiknek adótartozásuk van. Az ellenőrzéseket más hatóságokkal együttműködve végzi a NAV, amelynek célja többek között a feketegazdaság és az adóelkerülés visszaszorítása, a bejelentés nélküli foglalkoztatás kiszűrése – olvasható a NAV közleményében.

Dr. Egeli Zsolt alpolgármester elnökletével tartott rendkívüli ülést 2015. július 20-án Szerencs Város Önkormányzata. A képviselő-testület támogatásáról biztosította a Zempléni Múzeumot, mely intézmény idén konzorciumi partnerként vesz részt egy országos, egymilliárd forint összköltségű programban. Ugyancsak a tanácskozás témája volt az a 2014-ben elfogadott rendelet, ami megakadályozza a más városokból kitelepülő, szociálisan hátrányos helyzetben élő, társadalmilag összeférhetetlen családok Szerencsre költözését.

Harmincegy vár teljes, vagy részleges felújítása történik meg az elkövetkező években Magyarországon. A 25 milliárd forintos kormányzati program része a szerencsi Rákóczi-vár korszerűsítése is, amely a tervek szerint a 2017-ben induló második ütemben valósulhat meg – írja az MTI. 

A Borsodvíz Zrt. tervszerű karbantartási munkák keretében július 6-án 7 órától július 10-e 15 óráig, valamint július 13-án 7 órától július 17-e 15 óráig ivóvízhálózat-mosatási munkákat végez Szerencsen. A cég tájékoztatása szerint a művelet során átmenetileg előfordulhatnak olyan időszakok, amikor a vas és mangán tartalom megemelkedése miatt az ivóvíz kismértékben elszíneződhet, ez azonban semmilyen káros hatással nincs az emberi szervezetre és a háztartási gépekre; a jelenség a karbantartási munkák befejezését követően meg fog szűnni.

A Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ meghívására és szervezésében utazott a közelmúltban Kínába városunk delegációja. Fazekasné Majoros Judit, a Zempléni Múzeum igazgatója a világviszonylatban is jelentős szerencsi képes-levelezőlap gyűjtemény egy részét mutatta be a ningboi kiállításon. A Ningbo városában szerzett tapasztalatokról a Szerencs Város Önkormányzata képviseletében utazó dr. Egeli Zsolt alpolgármester számolt be a Szerencsi Híreknek. Az interjú a Szerencsi Hírek 2015. július 3-ai számában olvasható.

Adománygyűjtési akciót indított a Fidelitas a Kárpátalján élő magyarok megsegítésére. Az ehhez kapcsolódó június 30-ai sajtótájékoztatón Soltész Mercédesz, a szervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke és Varkoly Ádám, szerencsi elnök ismertette, hogy az országban zajló háborús konfliktus miatt megnőtt infláció, a növekvő energia árak, valamint az alacsony fizetések következtében rengeteg családnak vannak napi szintű megélhetési gondjai.

Balogh Imre, Szerencs Város Sportegyesülete sakkszakosztályának vezetője kitüntetést vett át május 9-én Budapesten, a Magyar Sakkszövetség éves közgyűlésén. A Magyar Sakkozásért-díjat a szerencsi sakkéletben történő, több évtizede tartó tevékeny részvételért, a nemzetközi versenyek szervezéséért, az országos versenybírói feladatok ellátásáért és az ifjúságnevelés területén végzett odaadó munkáért érdemelte ki a sportág helyi elöljárója. Az elismerés kapcsán beszélgettünk a szakoktatóval. Interjú a Szerencsi Hírek 2015. július 3-án megjelenő számában.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szerencsi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya (Szerencs, Kassa u. 23.) az alábbi álláslehetőségeket ajánlja az érdeklődőknek: ács, állványozó, kőműves (változó); ács, tetőfedő, bádogos (változó); adminisztrátor (Tállya); adminisztrátor, asszisztens (Szerencs); autószerelő (Legyesbénye); bádogos (Tiszaújváros); call center munkatárs (Miskolc); cukrász (Tokaj); felszolgáló (Tállya); gépészmérnök (Szerencs); gépkezelő (Hernádnémeti); kádár, asztalos (Tállya); karbantartó, gondnok (Sima); karosszéria lakatos (Megyaszó); kézi csomagoló (Szerencs); kézi csomagoló (Hernádnémeti); konyhai kisegítő (Mád); kőműves (klinkerező) (változó); lakatos (Szerencs); marketing munkatárs (Szerencs); munkavédelmi technikus (Tokaj); pályázati koordinátor (Szerencs); pizza szakács, konyhai kisegítő (Szerencs); raktári munkás (B. kat. jog.) (Szerencs); szakács (Tokaj); szarvasmarha gondozó/traktorvezető (Mezőzombor, Bekényi tanya); szoftverkezelő adminisztrátor (Szerencs); takarítónő (Mezőzombor külterület); tehergépkocsi vezető (változó); tehergépkocsi vezető (GKI, PAV III) (Abaújszántó); végrehajtó helyettes (jogász) (Szerencs).

Másodfokú, országos hőségriasztást adott ki 2015. június 11-én 12 órától június 15-én 24 óráig az országos tisztifőorvos. Az intézkedés oka, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban az átlaghőmérséklet eléri a 25 Celsius fokot. Az OMSZ adatai alapján vasárnap lesz a legmelegebb, a csúcshőmérséklet elérheti akár a 36 Celsius fokot is.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.