Az Országgyűlés tavaly decemberben fogadta el azt a törvényt, amely alapján, ha egy egyház kéri, az általa fenntartott ingatlanok tulajdonjogát, akkor azt át kell adni a számára. A jogszabály lényege, hogy a közvetlenül hitéleti, szakrális célokra épített és most is így használt, állami vagy önkormányzati tulajdonban álló ingatlan ingyenes egyházi tulajdonba adását igényelheti az egyház. Ha ezt szeretné, akkor 120 napon belül meg kell kötni a megállapodást és a tulajdonjogot térítésmentesen át kell adni mindaddig, amíg ezekben köznevelési, szakképzési tevékenység történik.

Hamarosan jelentős mértékben megújul a Szerencsi Rákóczi-vár kertje. A munkálatok miatt a főbejáratokat már augusztus 28-án lezárták. "A várkertben legutóbb 16 éve volt nagy átalakítás. A célunk az, hogy a 2007-ben kialakított kertépítészeti koncepciót és az értékeit megtartatva új élményfunkciókat hozzunk létre és növeljük a park használati értékét” – írta közösségi oldalán Nyiri Tibor.

Kávégépet adományozott augusztus 31-én Kiss Dezső képviselő a Rákóczi-várban működő Galéria Kávézónak. A képviselő érdeklődésünkre elmondta, hogy a gép használt, de jó állapotú, ráadásul az elmúlt hetekben esett át egy komplett belső felújításon. A kávéfőzőhöz különálló daráló és vízlágyító modul is tartozik.

A 100 éves Szaniszló Barnánét köszöntötték augusztus 29-én a szerencsi Pepita Macska Vintage étteremben. A jeles évforduló alkalmából Nyiri Tibor polgármester a város ajándékai mellett átadta Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőlevelét is.

Szerkesztőségünk tavaly már beszámolt róla, hogy illóolajgyártásba kezdett a Future Plastik Kft. a szerencsi telephelyén. Akkor megírtuk, hogy a GINOP Plusz pályázat keretében 183 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló projekt keretében a cég magas minőségű, hazai gyártású illóolajok előállítására és világpiaci bevezetésére vállalkozott.

A fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Szerencsi Csokoládégyár tiszteletére, a Nestlé Hungária Kft. ünnepnapot rendezett dolgozóinak augusztus 26-án. Az esemény szorosan kapcsolódott a 3. Szerencsi ARTÚR NAPOK Fesztiválhoz, hiszen a programokat a zenei fesztivál területén rendezték meg.

A fennállásának 100. évfordulóját ünneplő szerencsi csokoládégyár születésnapja alkalmából szakmai konferenciát rendeztek augusztus 25-én, a Rákóczi-várban. Az esemény egyben a 3. Szerencsi ARTÚR NAPOK Fesztivál nyitóprogramja is volt.

A kivitelezés első üteme az állagmegóvás, melynek elsődleges feladata a beázás megszüntetése és a tető rendbetétele. A tervek szerint a felújított épületet az édességgyártáshoz kapcsolódó szakképzés szolgálatába fog állni és a területre betelepülő vállalkozásoknak is tudnak biztosítani az első emeleten irodákat.

Augusztus 20-a az egyik legrégibb magyar ünnep. Szent István király napja, a magyar államalapítás több mint ezeréves folytonosságának emléknapja. Szerencsen a Rákóczi-vár udvaros palotaszárnyán tartották az ünnepséget.

Közel sem mondható eddig optimálisnak az idei év a helyi borászok körében. Ugyanis a jótékony csapadékos időjárás hátulütője, hogy kedvez a gombás betegségek kialakulásának, amik az idén régóta nem látott mértékben tizedelik a helyi szőlőtermést. A Szerencsi Híreknek Csorba Péter, a legyesbényei Montium Borászat tulajdonosa adott tájékoztatást az idei esztendő tapasztalatairól.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.