Közélet

Hagyományteremtő céllal „Ond Jó” elnevezéssel szeptember 11-én családias összejövetelt tartottak Ondon.

Az ötletgazda, Kun Dávid érdeklődésünkre elmondta, több mint húsz éve élete szerves részét képezi a település, szereti az ott élő embereket.

– Egy ideje már érlelődött a gondolat bennem, hogy az érzéseimet tettekbe is öntöm, ezért elhatároztam, hogy egy évben legalább egy alkalommal igyekszem tenni a településért – civilként, pusztán szeretetből –, így jött létre az „Ond Jó” kezdeményezés, amely egyszerűen azt jelenti, hogy Ondon jó élni, és együtt cselekedni boldogító. Az összejövetelen a barátaimmal gulyáslevest főztünk, amelyre korábban minden helyi lakost meghívtunk – foglalta össze Kun Dávid.

A szépkorúak közül többen elmondták örömmel fogadták a felkérést, hiszen a kellemes családias környezet lehetőséget teremtett arra, hogy a pandémia miatt rég nem látott ismerőseikkel, helybéliekkel egy kellemes délután eltöltsenek.

Fotó: Nagy István

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.