Megye

"Újévköszöntő rendezvényt tartott hétfőn délután a megyei kormányhivatal, valamint a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK). A jelenlévők összefoglaló kisfilmeket tekinthettek meg az iparkamara és a kormányhivatal elmúlt évéről, majd Demeter Ervin kormánymegbízott és Bihall Tamás BOKIK elnök mondott köszöntőt.

Demeter Ervin a 2018-as év legfontosabb eseményeiről szólva kiemelte a Mezőkövesdi Közigazgatási Központ átadását - amelyet a szervezeti integráció mintájaként említett - majd az ötödik alkalommal megrendezett Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár jelentőségét hangsúlyozta. – A rendezvény nemcsak megmutatta a közfoglalkoztatásban előállított értékeket, hanem arra is rávilágított, hogy a közfoglalkoztatás révén egyre több ember kerülhet vissza a munkaerőpiacra – hangsúlyozta a kormánymegbízott, hozzátéve, hogy a közfoglalkoztatás beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Míg két éve 33 400-an dolgoztak közfoglalkoztatottként, addig tavaly 7000-rel kevesebben, 26 400-an. – Korábban az volt a feladat, hogy munkát találjunk az itt dolgozó embereknek, ma viszont már munkaerőt kell keresnünk és találnunk a megye vállalkozásainak. Ez óriási különbség – hangoztatta Demeter Ervin, aki szólt még egyebek mellett a 2018-as borárverésről is. A rendezvényen 6 millió 278 ezer forintot gyűjtöttek össze Csíksomlyói Csibész Alapítvány részére. Tavaly - 3 fővárosi étterem mellett - egy borsodi étterem, az encsi Anyukám mondta is felkerült a világ legjobb éttermeinek listájára. A kormányhivatal elsődleges célja idén a minél hatékonyabb működés.

Bihall Tamás, örömét fejezte ki, hogy immár 18. éve szervezik meg ezt a programot, néhány éve pedig a kormányhivatallal közösen. – A gazdasági élet szereplői, a kormány, illetve az önkormányzatok együttműködése a siker legnagyobb záloga – hangsúlyozta a BOKIK elnöke, aki arról is szólt, hogy a munkaerőpiacon komoly szakemberhiánnyal kell szembenézni, ami egyre komolyabb kihívást jelent. – Az ipar 4.0 kellős közepén fontos feladat, hogy komoly, a digitalizációval együtt élni tudó szakembereket képezzünk – húzta alá. Bihall Tamás szerint 2018 rendkívül sikeres gazdasági év volt, s jó alapul szolgál a 2019-es év hasonló sikereihez.

Forrás: SfL

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.