Megye

Február első napján 28 speciális önkéntes területvédelmi tartalékos katona kezdte meg szolgálatát Miskolcon. A 6+6 hónapos munkahelyteremtő programhoz így nyár óta már több mint ezren csatlakoztak, és a szolgálat iránt továbbra is nagy az érdeklődés.

Katonák és lelkes fiatalok lepték el hétfőn a Miskolci Egyetem területét. Ma kapta meg egyenruháját és kezdődik a felkészítése annak a 28 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei polgárnak, akik speciális önkéntes tartalékos szolgálatra jelentkeztek a Magyar Honvédséghez.

A sorban egy elszánt fiatal férfi várakozik, aki elmondása szerint a kihívások miatt jelentkezett katonának. Gyermekkora óta vonzza az egyenruhás világ, hiszen a családjában a bátyja is a szerződéses katonai szolgálatot választotta hivatásként. Hosszú távon gondolkodik a katonaságban, és a 6 hónapot követően egyenruhásként tervezi folytatni karrierjét.

A férfiak mellett számos hölgy is található a várakozók között. Az egyik 22 éves lány jelenleg álláskereső. Mindig is érdekelte a katonaság, és most lehetőséget látott arra, hogy belekóstoljon ebbe a világba, kifejezetten a lövészet érdekli. Véleménye szerint a hölgyek is helyt tudnak állni ezen a területen, tehát egyáltalán nem a férfiak privilégiuma már a katonaság. Nincs ugyan nagy rálátása a honvédségre, az ismerősei között sincs katona, viszont az édesapja rendőrként dolgozik.

A Magyar Honvédség az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatója, amely a koronavírus-járvány elleni védekezésben akár több ezer fő foglalkoztatásával is szerepet vállal. Megyénkben korábban három alkalommal, összesen 78 fő állt alkalmazásba. A speciális tartalékosi szolgálat a munkahelyüket elveszítő, felnőtt korú, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező magyar állampolgároknak szól. A honvédségnél mindenki megtalálhatja a számításait, mert a klasszikus katonai feladatok mellett szinte valamennyi civil szakma képviselőit tudják foglalkoztatni.

Az állampolgárok erre a szolgálati formára a miskolci toborzó irodában jelentkezhetnek, kiképzésüket pedig a MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 10. Majthényi Károly Területvédelmi zászlóalj kiképzői végzik. A felvételt nyert katonák három ciklusban végzik a 6 hónapos kiképzésüket, amely alapkiképzésből, általános lövész kiképzésből és szakkiképzésből áll.

Ez idő alatt bruttó 161 ezer forintos illetményt, utazási költségtérítést, ruházati ellátást és étkezést kapnak. A foglalkozások heti 40 órás elfoglaltságot jelentenek. Ha valaki közben úgy dönt, hogy visszatér a civil életbe, azt bármikor, megteheti, de a szerződés újabb 6 hónappal meg is hosszabbítható.

A jelentkezők dönthetnek úgy is, hogy áttérnek más tartalékos szolgálati formára, vagy pályájukat szerződéses katonaként folytatják, amennyiben megfelelnek az ehhez szükséges fizikai, pszichikai és egészségügyi feltételeknek. A miskolci toborzó irodában és az interneten is jelentkezhet, aki a haza szolgálatának ezt a formáját választja. További információk az iranyasereg.hu oldalon találhatók.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.