Oktatás - Nevelés

Tanévnyitó ünnepséget tartottak a Bolyai János Katolikus Általános Iskolában szeptember 1-jén.

A Kulcsár Anita Sportcsarnokban megtartott esemény a hagyományokhoz híven közös imával indult Kocsis Sándor római katolikus plébános vezetésével. 
Gaszperné Tilman Edina - az intézmény új igazgatója - beszédében elmondta, hogy a 2017-2018-as tanévet 442 tanuló kezdi meg 8 évfolyamon 19 tanulócsoportban. 
Elhangzott, hogy az intézmény az Egri Főegyházmegye pályázatának jóvoltából 25 millió forintot fordíthat 3 éven keresztül színes programok megvalósítására.

Ennek keretében valósították meg a sarudi tábort is. A nyár folyamán az iskolában kétszer egy heti napközis tábor került megrendezésre kirándulásokkal színesítve. Az igazgató hozzátette, hogy több mint 8 millió forint támogatást kapott az intézmény a tantermek felújítására. Az összeget a nyári karbantartási munkálatok elvégzésére, a tantermek higiéniai festésére, laminált padlók cseréjére, parketta csiszolására és lakkozására, padok és székek cseréjére, valamint az internetes hálózat bővítésére és fejlesztésére fordították.

Mindezek mellett korszerűbb számítástechnikai gépek vásárlására is sor került. Folyamatban van a bejárati ajtó cseréje, illetve az iskola kápolnájának kialakítása is. A beszédet követően a diákok énekeltek és szavaltak, majd az első osztályos tanulók átvették az iskolai nyakkendőt ezzel is jelezve, hogy most már ők is az iskolai közösségébe tartoznak. Az ünnepség végén Boros István igazgatóhelyettes ismertette a nap hátralévő részének programját.

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.