×

Figyelmeztetés

Nem található felhasználó a következő azonosítóval: 47

Nem található felhasználó a következő azonosítóval: 49

Mintegy 1,8 milli forintos pályázati forrás felhasználásával valósult meg a szerencsi Gyárkerti óvoda tehetséggondozó pályázata, mely keretében március 24-én rendeztek szakmai napot a Rákóczi-vár színháztermében.

A hagyományokhoz híven idén tavasszal is nyílt napokat rendeztek március 21-22-én a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskolában, ahol a szülők, gyermekeikkel együtt betekintést nyerhetnek a tanintézet életébe. – Örülünk annak, hogy nagy az érdeklődés. Ez egy jó lehetőség arra, hogy bemutatkozzon az iskola és megnézzék a szülők, hogyan is történik itt a tanítás. Nemcsak alaptantervi képzést nyújtunk a gyerekeknek, hanem a kéttannyelvű és művészeti oktatást is, amely a tehetséggondozás alapja – mondta el Ráczné Váradi Éva igazgató.

Húsvéti vásárt rendeztek március 18-án a Szerencsi Napsugár óvodában, ahol a gyermekek és óvodapedagógusok által készített kézműves termékeket, süteményeket vásárolhatták meg a szülők és érdeklődők. A bevétel az óvoda alapítványát bővíti, amelyből további nevelést segítő eszközöket szeretnének beszerezni.

Kézműves foglalkozáson vettek részt a város óvodásai a Bolyai János Katolikus Általános Iskolában. A program hagyomány a nevelési intézmények és az iskola életében. A gyermekek a tavasszal és a közelgő húsvéttal kapcsolatos, virágokat, tojásokat díszítettek. Az alkotáshoz az óvodapedagógusok mellett a leendő elsős tanító nénik is segítséget nyújtottak. A foglalkozások a célja, hogy a gyerekek megismerjék azt az új környezetet, amibe életkoruk következő szakaszában fognak kerülni.

A rutinszerezés és a nyelvvizsgára való felkészítés volt a célja az idén is megrendezett megyei két tanítási nyelvű angol versenynek a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskolában. A március 2-i vetélkedőn a hetedikes és nyolcadikos diákok egyénileg vettek részt és nyelvvizsgaszerű feladatokat töltöttek ki a fiatalok.

Ebben az évben huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Hegyalja matematikaversenyt a Bolyai János Katolikus Általános Iskolában. A február 24-én megtartott vetélkedőn 134 tanuló vett részt. 

Farsangi mulatságon vettek részt a Bolyai János Katolikus Általános Iskola diákjai, a tantestület és a szülők 2016. január 28-án, a Kulcsár Anita Sportcsarnokban. A délutáni programon az intézmény alsó tagozatos gyermekei vonultak fel a legkülönfélébb jelmezekben. A változatos maskarák között szép számmal bukkantak fel mesefigurák, képregényhősök és a Star Wars-sorozatból ismert karakterek.

Lezárult az első félév a Rákóczi Zsigmond Református Általános iskola művészeti képzésén. A növendékek gyakorlati bemutatók keretében adtak számot tanulmányaikról, az elmúlt időszakban szerzett ismereteikről. A zene, tánc, képzőművészet és színjátszás tanszakok diákjai a két hetes időszakot jó eredménnyel zárták, mindenki teljesítette a pedagógusok által előírt követelményeket.

A Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola diákjai és pedagógusai a Magyar Kultúra Napján közösen szavalták el a Himnuszt. A tanintézet ifjúsága 2016. január 22-én délben emlékezett meg arról, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz írását.

További cikkeink …