Sziréna

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a két fiatalkorúnak a letartóztatását, akiket a 2021. szeptember 14. napján Monok határában elhunyt férfi megölésével gyanúsítanak.

A rendelkezésre álló adatok szerint a két fiatal a Monok melletti horgásztónál alkalmi munkát végzett. Napközben engedély nélkül magukhoz vették a gátőrként dolgozó sértett autóját és azzal egy nádas-füves területen elakadtak. Amikor ezt a sértett észlelte, ingerült lett és közölte a gyanúsítottakkal, hogy feljelentést fog tenni az esetről. Szóváltásuk tettlegességig fajult: a két terhelt puszta kézzel, illetve a helyszínen talált fahasábokkal ütlegelte a sértettet, leginkább annak fejét. A 77 éves sértett a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette. A fiatalok a holttestet a tó melletti erdős részre húzták, azt faágakkal és levelekkel fedték el.

Cselekményük alkalmas lehet a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megállapítására,

amely akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, azonban a további nyomozási cselekmények alapján nem zárható ki súlyosabb minősültség sem.

A kiszabható büntetés lehetséges tartama önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, amelyet nem ellensúlyoz a gyanúsítottak tanulói jogviszonya sem, mivel iskolaidőben végezték az alkalmi munkát és egyhelyben tartózkodásuk családi környezetük ellenére is könnyen felszámolható.

Tartani kell attól is, hogy a gyanusítottak a büntetőeljárásban részt vevő személyek befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítenék a bizonyítást. A bíróság figyelemmel volt arra is, hogy a fiatalok törekedtek a sértett holttestének elrejtésére, amellyel a felderítést kívánták akadályozni. A fenti okokból a Miskolci Járásbíróság 2021. október 17. napjáig elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását, amellyel szemben ők és védőik fellebbezést jelentettek be, ezért a végzés nem végleges.

Fotó: illusztráció

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.