Sziréna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2022. március 26-án 20 óra előtt érkezett a segélyhívás, hogy Arka település környékén, a Kéktúra útvonalon egy szerencsi házaspár az erdőben eltévedt.

A bejelentés alapján a túrázók közül az asszony elesett és lábsérülése keletkezett, így tovább menni nem volt képes, illetve nem tudták megmondani, hogy hol vannak. Az Encsi Rendőrkapitányság egyenruhásai haladéktalanul megkezdték a kutatást, öt fő járőr egyszerre indult el Fony és Arka települések irányából a feltételezett helyszín felé. A rendőrök a keresés során Arkától három kilométer távolságra az erdőben megtalálták a férfit, és a sérült nőt is. A járőrök az időközben a helyszínre érkező mentősökkel együtt az asszonyt egy hordágyon stabil helyzetbe fektették, majd közösen, kézi erővel a mentőautóig vitték.

A sérültet a mentőszolgálat munkatársai további ellátás végett egy miskolci kórházba szállították.

(Fotó: illusztráció, Getty Images)